Jog
Visszatérhet hivatalába a gyergyószentmiklósi polgármester
A Hargita megyei törvényszék csütörtöki alapfokú ítélete szerint visszatérhet hivatalába Mezei János, a székelyföldi Gyergyószentmiklós polgármestere, akinek az ellene folyó bűnvádi eljárás miatt tiltották meg nyolc hónappal ezelőtt hivatala gyakorlását.
2015.09.17 19:12MTIA törvényszék honlapján közölt végzés megszünteti a hivatal gyakorlásának a tilalmát, valamint azt, hogy a polgármester felvegye a kapcsolatot a bírósági ügyben érintett személyekkel. A törvényszék azt is jóváhagyta, hogy Gyergyószentmiklós városa is osztozzon a polgármesterrel a felelősségben a hivatali visszaélés vádpontját illetően.
A végzés nem jogerős, a felek 48 órán belül fellebbezhetnek ellene.
Mezei János ellen május végén emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA), a polgármestert hivatali visszaéléssel, zsarolással és sikkasztásra való felbujtással vádolják. A vádhatóság szerint Mezei János azáltal követett el hivatali visszaélést, hogy a város nevében eladott egy olyan telket, amely a gyergyószentmiklósi és a budapesti V. kerületi önkormányzat közös cégének, a Monturist Kft.-nek a tulajdonában volt. A DNA szerint a Gyilkos-tó melletti 400 négyzetméteres telek nem lett volna eladható a magyarországi tulajdonos beleegyezése nélkül. A cégben a budapesti V. kerület ugyanis 51, a gyergyószentmiklósi önkormányzat pedig csak 49 százalékos részesedéssel rendelkezik.
A DNA azt tekinti zsarolásnak, hogy a polgármester felszólította a Monturist Kft. ügyvezetőjét - aki a feljelentést tette ellene -, hogy mondjon le a tisztségéről. A vád szerint a polgármester akkor követte el a sikkasztásra való felbujtást, amikor az ügyészségi vizsgálat idején arra kérte a hivatal titkárnőjét, hogy hozza el neki az önkormányzati testület egyik ülésének a videofelvételét.
A Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben megválasztott Mezei János 2008 óta polgármestere a 86 százalékban magyarok által lakott 17 700 lakosú Gyergyószentmiklósnak. A polgármester ellen január végén indult ügyészségi vizsgálat, melynek idejére felfüggesztették a tisztségéből. Az eljárás során egy időre házi őrizetet rendeltek el ellene, majd előzetes letartóztatásba is helyezték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


