Mártírok
A fájdalom óceánjának nevezte Szíriát és Irakot Ferenc pápa
A nemzetközi közösség képtelen megoldást találni Szíriában és Irakban.
2015.09.17 17:33MTIFerenc pápa arra emlékeztetett, hogy Szíriában és Irakban a keresztény és a muzulmán közösségek évszázadokon át kölcsönös tiszteletben éltek egymás mellett.
Ugyanitt "ma viszont tagadják a keresztények és más vallási kisebbségek jelenlétének jogát egy erőszakos fundamentalizmus nevében, amelyet a vallásból eredeztetnek" - mondta a katolikus egyházfő.
Hozzátette, hogy a Szíriában és Irakban zajló borzalmak az egész világ szeme láttára történnek, és a térségben kialakult humanitárius válság "mindannyiunk lelkiismeretéhez szól".
Milliók élnek szükséghelyzetben arra kényszerülve, hogy elhagyják hazájukat, és a több millió menekült terhét ma Libanon, Jordánia és Törökország viseli, amelyek befogadták őket - mondta az egyházfő. Ferenc pápa kijelentette: a nemzetközi közösség képtelen megfelelő megoldást találni. Az egyházfő elvetette az erőszakkal való beavatkozás lehetőségét, hangoztatva, hogy az erőszak csak erőszakot szül.
A pápa a mai kor mártírjainak nevezte a közel-keleti térségben hitükért meghaló keresztényeket. Elmondta, hogy magával hord egy apró keresztet, amely egy Irakban meggyilkolt papé volt.
Ferenc pápa 2013. szeptemberében nemzetközi imanapot tartott a szíriai béke érdekében, amelyet a római Szent Péter téren személyesen vezetett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


