Terrorellenes hadjárat
Az egyiptomi hadsereg kilenc nap alatt 360 fegyveressel végzett
Az egyiptomi hadsereg kilenc nap alatt 360 fegyveressel végzett a Sínai-félsziget északi részén.
2015.09.16 15:41MTIMohamed Szamír, a fegyveres erők szóvivője Facebook-oldalán számolt be a múlt hétfőn indított terrorellenes hadjárat állásáról, s rámutatott, hogy a kormányerők csak kedden 55 terroristát öltek meg. A heves tűzharcokban, illetve egy robbanószerkezet okozta robbanás következtében két katona meghalt és tizenketten megsebesültek.
A hétfőn, a Vértanú Joga néven indított hadjárat a fegyveres erők egy korábbi bejelentése szerint addig fog tartani, amíg meg nem szűnik a terroristák jelenléte a Gázai övezettel szomszédos országrészben.
Az Iszlám Állam helyi ága, a Vilájat Színáa (Sínai Tartomány) fellegvárának számító régióban a szóvivő szerint százával "perzselik fel" a szélsőségesek búvóhelyeit, és hatalmas mennyiségű fegyvert, robbanóanyagot és merényletek végrehajtásához használt járművet semmisítenek meg.
A Gázai övezet szomszédságában fekvő országrészt tavaly novemberben katonai övezetté nyilvánították, miután az említett terrorszervezet által végrehajtott merényletek egyikében legalább harminc katona vesztette életét. A térségbe azóta a független sajtót nem engedik be, s így az ott folyó harcokról szóló értesülések gyakorlatilag egyetlen forrása maga a hadsereg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


