Francia Alpok
Azonosították az alpesi lavinaomlás áldozatait
Hét alpinista, négy német és három cseh állampolgár életét vesztette, amikor egy lavina leomlott az Écrins-hegységben, a francia Alpokban.
2015.09.15 20:52MTIPierre Besnard megyei prefektus először azt mondta, hogy öten meghaltak, ketten pedig eltűntek.
A két eltűnt holttestét kora délután megtalálták a magashegyi mentők, ezzel hétre emelkedettek az áldozatok száma - mondta az I-télé hírtelevízióban a prefektus. Egy nyolcadik hegymászó, egy német nő combcsont-sérüléssel túlélte a balesetet.
A lavina kedd délben az Écrins-hegységben, a 4015 méter magasságban található Dome de neige nevű csúcsnál, Pelvoux település körzetében sodorta magával a három kötélen elindult hegymászókat. A térség egyébként nem számít nehéz útvonalnak, kedvelt terepe az alpinistáknak.
A magashegyi mentők a keresést kora este befejezték, a holttesteket elszállították.
Az áldozatok mindannyian 40 év körüliek.
A 3170 méter magasságban található Écrins-menedékhely gondnoka riasztotta a hatósásokat. A prefektus szerint az időjárási viszonyok előzetesen nem adtak okot különösebb aggodalomra. A hétvégén egy kicsit havazott az Alpokban, de az idő délelőtt viszonylag jó volt.
Idén eddig ez volt a legtöbb áldozatot követelő lavinabaleset Franciaországban. Január 24-én hat francia kiránduló vesztette életét szintén az Alpokban. Árpilis 1-én pedig két osztrák síelő és egy olasz állampolgár halt meg az Écrins-hegységben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


