Illegális bevándorlás
Ferenc pápa: az ajtajukat bezáró plébániak nem templomok, csak múzeumok
Ismételten a templomok és egyházi intézmények megnyitását szorgalmazta a rászorulók előtt a pápa a Szent Péter téren, szerdai általános audienciáján.
2015.09.09 12:10MTIFerenc pápa a szavait hallgató húszezer hívő előtt úgy fogalmazott, hogy az ajtajukat bezáró templomokat és plébániákat nem lehet templomoknak nevezni, hanem múzeumoknak.
"Az egyház (...) rendkívüli családnak számít, nem pedig különleges, zárt szektának" - mondta Ferenc pápa. Hozzátette, hogy az egyház "befogadó otthon, amelynek kapui mindig nyitva állnak".
A katolikus egyházfő vasárnap arra szólította fel egyházát, hogy a plébániák és más egyházi intézmények fogadják be a bevándorlókat. Ezt követően Angelo Bagnasco bíboros, az olasz püspöki kar (Cei) elnöke úgy nyilatkozott, hogy ha a több mint 27 ezer olasz plébánia mindegyike befogad egy bevándorló családot, több mint százezer embernek tudnak segítséget nyújtani. A Vatikán két bevándorlócsaládot fogad be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06