Illegális bevándorlás
Összetűzések a macedón hatóságok és a migránsok között
Összeütközésekre került sor migránsok és macedón rendőrök között a görög-macedón határ melletti Idomeniben hétfő reggel, amikor a hatóságok csak lassan, kis csoportokban akarták átengedni a Közel-Keletről érkezőket.
2015.09.07 15:11MTIAz értesülések szerint mintegy kétezer migráns gyűlt össze a határ menti kisvárosban. Minél hamarabb át akartak jutni Macedóniába, ám a hatóságok csak kisebb csoportokat engedtek át félórás időközönként. A feszültségek csak akkor enyhültek, amikor a rendőrök engedtek a nyomásnak, és nagyobb csoportok is átkelhettek. Becslések szerint a délelőtt folyamán körülbelül ezren jutottak itt át Macedóniába.
A görög hatóságok közleménye szerint vasárnap reggel és hétfő reggel között, azaz 24 óra alatt körülbelül ötezer migráns lépte át a görög-macedón határt.
Jánisz Muzalasz görög migrációügyi miniszter az athéni állami televízióban (ERT1) kijelentette, hogy a következő öt napban mintegy 15-18 ezer migránst szállítanak át a hatóságok Leszbosz szigetéről a szárazföldre, ők várhatóan néhány napon belül már a szerb határt is átlépik, és megindulnak az Európai Unió országai felé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


