Iszlám Állam
Mérgesgázt vetettek be a dzsihadisták Szíriában és Irakban
Az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet az utóbbi hetekben több alkalommal is mérgesgázt vetett be Szíriában és Irakban. A támadások célpontjai a kurd biztonsági erők tagjai és szíriai civilik voltak.
2015.09.04 20:13MTIA Die Welt című német lap értesülése szerint augusztus 11-én az észak-iraki Erbíltől délnyugatra található Orn Szultán Abdullah nevű településen a dzsihadisták aknagránátokkal támadták a kurd pesmergák állásait. Az eset után nagyjából tucatnyi kurd harcos a bőrén maró érzésre és hólyagosodásra panaszkodott, ami klór- vagy mustárgáz bevetésére utal.
A pesmerga egységek kiképzését Erbílben vezető német haderőnek (Bundeswehr) nincsenek saját információi a támadásról a Die Welt szerint. A Bundeswehr helyzetjelentéseiben ugyanakkor már régóta figyelmeztet annak veszélyére, hogy az IÁ vegyi fegyvereket vet be.
A terroristák a német lap jelentése szerint nemcsak mérgesgázt zsákmányoltak, hanem vegyi fegyver gyártásához szükséges kapacitással is rendelkeznek.
A Die Welt megjegyezte, hogy a nyugati titkosszolgálatok már hónapok óta azzal számolnak, hogy az IÁ fegyveresei vegyi harci anyagokkal rendelkeznek. Azoknak legalább egy része vélhetően a szíriai kormány megmaradt készleteiből származik - írta a német újság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


