Illegális bevándorlás
Migránsoknak szánt adománygyűjtésbe kezdett Miklóshalma
Migránsoknak szánt adománygyűjtésbe kezdett a burgenlandi Miklóshalma (Nickelsdorf).
2015.09.01 07:52MTIA település polgármestere arra kérte a lakosokat, hogy tisztálkodási szereket és jó állapotban lévő férfi ruhákat adományozzanak a menekülteknek. Gerhard Zapfl közlése szerint az adományokat önkéntesek válogatják ki, majd a Vöröskereszt szállítja el és osztja szét.
A polgármester hangsúlyozta: "kötelességünk, hogy az embereket elsősegélyben részesítsük, és segítsünk nekik". Miklóshalmán 25 migránst helyeztek el egy panzióban. Zapfl szerint ugyan kezdetben többen ellene voltak, mára azonban már a döntést ellenzők is hoznak adományokat a menekülteknek.
A település vezetője úgy véli: a vasárnap este életbe lépett ellenőrzés bevezetésével csupán az útvonal fog változni, és a csempészek majd Magyarországon teszik ki a menekülteket, akik gyalog fognak átmenni Ausztriába.
Burgenlandban további átmeneti befogadóhelyeket létesítettek a hétvégén előre jelzett, csaknem hétezer főből álló menekültáradat fogadására. Szombaton a Miklóshalmánál lévő Nova Rock csarnok előtt sátrak állítottak fel. A csarnokban július óta csaknem 250 menekült számára alakítottak ki befogadóközpontot. Pándorfaluban (Parndorf) egy teherautó-garázst adtak át a menekülteknek, a tartományi Csajtánál (Schachendorf) 12 konténert terveznek felállítani, és Heiligenkreuznál is egy csarnok átalakításával készülnek a menekültáradat fogadására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


