Illegális bevándorlás
Újabb bevándorlókkal teli hajó süllyedt el a líbiai partoknál
A helyi biztonsági szolgálat egyik névtelenül nyilatkozó embere szerint több százan veszthették életüket a szerencsétlenségben.
2015.08.27 21:08MTIA hajó fedélzetén a Szahara sivatagtól délre fekvő afrikai országokból, valamint Pakisztánból, Szíriából, Marokkóból és Bangladesből való migránsok utaztak.
Egy líbiai illetékes szerint több száz ember volt a fedélzeten, s közülük mintegy százan élték túl a szerencsétlenséget. Hozzátette, hogy a mentőakció még tart.
A migránsok közül többen a hajó rakterében rekedtek, amikor az felborult.
Egy másik Zuárában dolgozó líbiai hivatalnok és egy újságíró megerősítette a hajószerencsétlenséget, de nem tudott információval szolgálni az áldozatokról.
Az olasz parti őrség ugyanakkor nem tudta megerősíteni egyelőre a hajószerencsétlenséget. A tunéziai határ mellett lévő Zuára az Olaszországba irányuló embercsempészet fő kikötővárosa.
A Nemzetközi Migrációs Szervezet adatai szerint az idén már több mint 2300-an haltak meg a bevándorlók közül, akik hajóval kísérelték elérni Európát. Tavaly egész évben összesen 3279 halálos áldozata volt az ilyen szerencsétlenségeknek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


