Vannak előrelépések, de...
Hollande és Ban Ki Mun: "még sok a teendő" a klímamegállapodásért
Francois Hollande francia államfő és Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár üdvözölte kedden az év végi párizsi klímakonferencia sikere érdekében tett előrelépéseket, de jelezték: "még sok a teendő".
2015.08.25 17:44MTI"A francia elnök három hónappal a tanácskozás előtt fogadta hivatalában az ENSZ vezetőjét, ahol a konferencia előkészítésének következő lépéseit vitatták meg. Üdvözölték az eddig elért előrelépéseket, jóllehet még sok a teendő" - olvasható a francia elnöki hivatalnak a találkozóról kiadott közleményében.
Francois Hollande üdvözölte Ban Ki Mun kezdeményezését egy állam- és kormányfői értekezletet illetően, szeptember 27-én, az ENSZ Közgyűlése idején New Yorkban, amelynek társelnökei Franciaország és Peru lesznek.
"Az a cél, hogy megadjuk a politikai impulzust a tárgyalások sikerességéhez. Mindent alkalmat meg kell ragadni decemberig, elsősorban a pénzügyi konferenciát októberben Limában és a G20 csoport találkozóját novemberben Antalyában" - hangsúlyozta a francia elnökség.
Hollande egyébként a délelőtti nagykövet értekezleten bejelentette, hogy a november 30. és december 11. között Párizsban megrendezendő klímakonferencia elejére fognak ellátogatni az állam- és kormányfők, nem pedig a végére, ahogy az a kudarccal végződött 2009-es koppenhágai találkozón történt. A stratégia a tárgyaló feleknek "politikai impulzust és egyértelmű mandátumot adhat a megállapodáshoz, miután a tapasztalat azt mutatja, hogy ez hiányzott, nagy erősen, Koppenhágában" - mondta Hollande.
A párizsi klímakonferenciára való felkészülés jegyében a környezetvédelem kiemelt szerepet kap a francia nagykövetek idei értekezletén, amely hétfőn kezdődött és egy hétig tart Párizsban.
A 2015-ös párizsi klímamegállapodás célja az lesz, hogy az emberiség 2 Celsius fok alatt tudja tartani a század végéig a globális átlaghőmérséklet emelkedését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06