Illegális bevándorlás
Megalakult a Vajdasági Migrációs Tanács
Megalakult a Vajdasági Migrációs Tanács, amelynek célja, hogy - együttműködve az állami szervekkel - kezelje a migrációs válságot a tartományban és segítsen az érintett az önkormányzatoknak.
2015.08.24 13:37MTINyilas Mihály, a tanács elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy a vajdasági kormány augusztus elején döntött a tanács felállításáról, amelynek alakuló ülését pénteken tartották. A szervezetnek kilenc állandó tagja van, külön kormánytag foglalkozik a szociális, a gazdasági és az oktatási kérdésekkel, képviselteti magát az ENSZ Menekültügyi Biztosának Hivatala (UNHCR) és a rendőrség, illetve meghívott "vendégként" részt vesznek az érintett önkormányzatok képviselői is - tette hozzá.
Nyilas Mihály úgy fogalmazott, a migráció országos és nemzetközi probléma, amelynek megoldásához minden szinten hozzá kell járulni, nem szabad az önkormányzatokat magukra hagyni. Ezért az alakuló ülésen indítványozták, hogy az egyik leginkább érintett település, Magyarkanizsa 14 millió dínáros, azaz mintegy 33 millió forintos segítséget kapjon a tartományi költségvetés állandó tartalékából. A javaslatot szerdán vitatja meg a tartományi kormány - emelte ki a tanács elnöke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


