Illegális bevándorlás
Cseh miniszterek is támogatják az idegengyűlölet elleni petíciót
A cseh kormány három tagja is aláírta a Tudósok a félelem és a közömbösség ellen elnevezésű petíciót, amelyet hétfőn hoztak nyilvánosságra Prágában.
2015.08.21 03:34MTIJirí Dientsbier emberi jogi, Katerina Valachová oktatásügyi miniszter és Pavel Belobrádek, a kormányfő helyettese csütörtökön a kormányülés előtt írta alá a petíciót, amelyben a cseh tudósok nyugtalanságuknak adtak hangot afelett, hogy a társadalomban egyre növekszik az idegengyűlölet, ezért felszólították a politikusokat és a médiát, hogy nagyobb felelősséggel kezeljék a migránsok problémáját.
Csütörtökig a petíciót a cseh tudományos élet mintegy 2500 képviselője, az akadémiai életen kívül tevékenykedő személyiségek közül pedig több mint négyezren látták el kézjegyükkel. A petíció fogadtatása nem volt egyértelmű, Milos Zeman köztársasági elnök szóvivője is bírálta.
"Nagyon veszélyes a téma. Nagyon jó, hogy a cseh elit egy része felhívta a figyelmet arra, hogy az idegengyűlölet terjedése veszélyesebb a demokrácia számára, mint a menekültek" - mondta újságíróknak Dientsbier. Hangsúlyozta: értelmes és tényszerű vitára van szükség.
A politikusoknak a reális helyzet, nem pedig a közvélemény gyorsan változó hangulata alapján kell eljárniuk. Elfogadhatatlan, hogy az idegen emberek szerencsétlenségét bárki is politikai "jó pontok" szerzésére használja ki - olvasható a dokumentumban.
Az újságírókat arra szólították fel a tudósok, hogy kerüljék a pánikkeltést, és csak ellenőrzött, igaz információkat közöljenek a migránsokról. A közvéleményt ugyanakkor arra kérik, hogy legyen óvatos, és ne hagyja magát manipulálni.
"Határozottan elhatároljuk magunkat attól, ahogy bizonyos erők napjainkban etnikai és vallási türelmetlenséget szítanak Csehországban" - írják a kezdeményezők.
Rámutattak arra, hogy a társadalom radikalizálódása a félelem terjesztésén keresztül nagy veszélyeket rejt magában. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy nem céljuk a migráció által keletkezett valódi problémák lekicsinylése és elhallgatása.
"Ez a kezdeményezés csak tovább mélyíti az úgynevezett elitek és a cseh társadalom között meglévő árkot" - reagált a petícióra Jirí Ovcácek elnöki szóvivő, megjegyezve, hogy nyilatkozatával - Zeman elnök beleegyezését is bírva - a magánvéleményének adott hangot az ügyben. Prágai megfigyelők szerint ennek ellenére a kijelentés az államfő álláspontjaként értelmezhető.
A legutóbbi felmérések szerint a csehek 70 százaléka ellenzi a menekültek befogadását. A tudósok szerint ez alapvetően a félelem következménye.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


