Menekültügy
Negyedmillió migráns lesz Európa földjén nyár végére
A Földközi-tengeren át Európába érkező migránsok közül több mint felük Görögországban ér partot.
2015.08.14 18:30MTIA Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) nevű, genfi székhelyű nemzetközi szervezet közlése szerint Görögország idén július végéig 134 ezer 988, Törökországból érkezett menekültről számolt be, Olaszország pedig 93 ezer 540-ről. A Spanyolországba és Máltára érkező migránsokkal együtt 2015-ben eddig 237 ezer ember kelt át a Földközi-tengeren az Európába való bevándorlás céljából.
Az IOM szerint az eddigi adatokat figyelembe véve augusztus végére a menekültek száma túllépi a 250 ezret.
Tavaly mintegy 219 ezer migráns érkezett a Földközi-tengeren át Európába - tette hozzá az IOM.
A nemzetközi szervezet becslései szerint idén legalább 2300 ember vesztette életét a tengeren a kockázatos átkelés közben.
Pénteken elindult a török partokhoz közeli Kósz szigetére az a hatalmas komphajó, amelyet az athéni kormány küldött a 33 ezer lakosú görög szigetre, ahol mintegy 7000, ideiglenes utazási dokumentumokra várakozó menekült tartózkodik.
Alekosz Flamburarisz államminiszter nyilatkozata szerint a hajón mintegy 2100-2500 menekültet tudnak ideiglenesen elhelyezni és ellátni, és egyidejűleg megtörténik a nyilvántartásba vételük is.
A komphajó azt a szigeten lévő stadiont fogja pótolni, ahol kedden verekedés tört ki a regisztrációra hosszú, zsúfolt sorokban várakozó mintegy 1500 ember között.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


