A II. világháború szakította el őket egymástól
70 évvel a világháború után talált egymásra anya és lánya
A 92 éves olasz édesanyát és 71 éves lányát a második világháború választotta el egymástól. Hetven év után találkoztak egymással.
2015.08.12 14:47MTI
Margot Bachmann a háború miatt elválasztott családtagok felkutatásával foglalkozó International Tracking Service (ITS) németországi székhelyű szervezet és az Olasz Vöröskereszt (CRI) segítségével találta meg édesanyját.
Az olasz nő 1944-ben Németországban dolgozott, ahol egy német katonától gyermeke született. Az anya egy évvel később visszatért Itáliába, Emilia-Romagna tartományba, ahol azóta is él. A német apa nevelte fel a kislányt német családjában. Azt elmondta a gyermeknek, hogy anyja olasz volt, de azt hazudta neki, hogy meghalt.
Margot azonban megkereste anyját. Az emiliai Novellarában találkoztak egymással. Úgy nyilatkozott, nem gondolta volna, hogy édesanyját még életben találja.
Kisebb csodának nevezte a találkozást Laura Bastianetto, a CRI szóvivője. Elmondta, hogy ennyi idő elteltével ritka, hogy anya és lánya megtalálja egymást. A második világháború túlélői közül egyre kevesebben élnek már, sokkal gyakoribb, hogy a háború során elszakadt testvérek találkoznak újra.
Az anya keresése több évig tartott, és az segített, hogy Németországból olaszországi szülőföldjére, Emilia-Romagnába tért vissza, utána nem költözött már máshova.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06