Két héttel ezelőtt történt az incidens
Egy iráni hadihajó egy amerikai helikopterre irányította fegyvereit
Egy iráni hadihajó egy amerikai helikopterre és egy meg nem határozott felségjelű és típusú koalíciós hadihajóra irányította fedélzeti fegyvereit egy két héttel ezelőtti, az Ádeni-öbölben történt incidens során.
2015.08.06 07:14MTIA július 25-én történt eset során a két hajó mindössze néhány száz méterre volt egymástól, amikor az irániak a koalíciós hadihajó és az annak fedélzetére éppen leszállt helikopter felé irányították fedélzeti géppuskáikat. A mindössze egy percig tartó incidens során az iráni haditengerészet Vosper osztályú fregattján egy operatőr is felbukkant az egyik géppuskás mögött, ami a név nélkül nyilatkozó katonai illetékes szerint akár arra is utalhatott, hogy propaganda-felvétel készülhetett. Ugyanakkor nem zárta ki azt a lehetőséget sem, hogy valaki magáncélból videózhatott.
Lövések nem dördültek és a koalíciós hadihajó az incidenssel kapcsolatban semmilyen intézkedést nem foganatosított.
Az amerikai haditengerészet szerdán kiadott közleménye szerint az iráni magatartás nem volt biztonságos és szakszerű. Az esetet a helikoptert felbocsátó Farragut amerikai rombolóról is figyelemmel követték, arról fotókat készítettek.
A CNN-nek nyilatkozó illetékes szerint az elmúlt hetekben nem történt "komolyabb találkozás" amerikai és iráni hajók között, igaz, a közelmúltban amerikai hajók két alkalommal is megszólaltatták kürtjeiket, mert az iráni haditengerészet járművei túl közel kerültek hozzájuk. A forrás szerint az amerikai haditengerészetnek a térségben feladatot teljesítő erőit az iráni hadihajók rutinszerűen meg szokták közelíteni, az esetek többségében biztonságos és szakszerű módon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06