Több mint nyolcvanan megfertőződtek
Halottjai is vannak a légiós betegségnek New Yorkban
Heten meghaltak, több mint nyolcvanan pedig megfertőződtek New Yorkban a légiós járvány legújabb kitörése miatt.
2015.08.04 22:02MTIA légiós baktérium július 10 óta öt, Bronx déli részén található légkondicionáló toronyból terjedt el. A létesítményeket a helyi önkormányzat azóta fertőtleníttette.
Bill de Blasio New York-i polgármester hétfőn közölte, hogy a jövő héten törvénytervezetet terjeszt be a rendszerint nyaranta jelentkező betegség rendszeres kitöréseinek megakadályozására.
Ez egyebek között rendelkezik majd a veszélyeztetett létesítmények rendszeres ellenőrzéséről, a pozitív teszteredmények esetén való fellépésről, valamint az új előírásokat be nem tartó intézmények és személyek elleni szankciókról.
A légiós betegség heveny légúti megbetegedés, amelyet a rosszul fertőtlenített vízvezetékrendszerben, zuhanyozókban, klímaberendezésekben elszaporodó legionella baktériumtörzs vált ki. 1976-ban, az Amerikai Légió veteránszervezet philadelphiai találkozóján mintegy 30 idős ember halálát okozta - ekkor fedezték fel, s erről az esetről kapta a nevét is.
A kór emberről emberre nem terjed, csak a mikroorganizmusokat tartalmazó levegő belélegzésével. Az Egyesült Államokban évente 8-18 ezer ember kerül kórházba a légiós betegség miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


