Vatikán
Több mint ezer magyar fiatal találkozik Ferenc pápával
A magyarországi és határon túli egyházmegyékből Rómába érkezett több mint 1600 magyar fiatal vesz részt kedden a római Szent Péter téren a Nemzetközi Ministráns Szövetség (CIM) találkozóján, amelyhez Ferenc pápa is csatlakozik.
2015.08.04 14:39MTITöbb mint ezer fiatal a magyarországi egyházmegyékből érkezett. A többi magyar ajkú ministráns Erdélyből, a Felvidékről és a Vajdaságból utazott a Vatikánba.
A zarándokokat Rómába kísérő Palánki Ferenc, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) ifjúsági referense és hivatásgondozó bizottságának elnöke elmondta, hogy 14-24 év közötti fiatalokról van szó. A Nemzetközi Ministráns Szövetség (CIM) minden ötödik évben szólítja Rómába tagjait. Az augusztus 8-ig tartó mostani nemzetközi találkozó a tizenegyedik: huszonkét országból kilencezer fiatal érkezett. A háromezer fős osztrák küldöttség után a magyar ajkúak vannak a legtöbben. Annál is inkább, mivel a nagy létszámú német ministránsközösség tavaly külön találkozott Ferenc pápával.
A magyar fiatalokat többek között Német László nagybecskereki püspök, a CIM elnöke, valamint Böcskei László nagyváradi püspök és Orosz Atanáz miskolci görögkatolikus püspök kísérte Rómába. A ministránsok kedd délután részt vesznek a római Szent Péter téren zajló közös és többnyelvű imádkozáson, amelyhez hat órakor Ferenc pápa is csatlakozik. A Szent Péter téri ministránstalálkozó eseményeit magyar nyelven a Vatikáni Rádió magyar nyelvű adása egyenesben közvetíti.
A Rómába érkezett magyar fiataloknak szerdán a Szent Ignác-templomban mutatnak be magyar nyelvű misét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


