Illegális bevándorlás
Ukrajna felől érkező határsértőket fogott el a román parti őrség
A hatóságok egy értesülés alapján fésülték át a térséget, így fedeztek fel a Tulcea megyei Pardina közelében egy csónakot, amellyel hét ázsiai bevándorló és ukrán vezetőjük próbált bejutni Romániába az éj leple alatt.
2015.08.03 13:38MTIUkrajna felől érkező határsértőket fogott el a román határrendőrség és parti őrség hétfő hajnalban a Duna-deltában - jelentette a Mediafax hírügynökség.
A hatóságok egy értesülés alapján fésülték át a térséget, így fedeztek fel a Tulcea megyei Pardina közelében egy csónakot, amellyel hét ázsiai bevándorló és ukrán vezetőjük próbált bejutni Romániába az éj leple alatt. A határrendőrség megállapította, hogy a 20 és 30 év közötti ázsiai férfiak közül öten Srí Lankából valók, ketten pedig afgán állampolgárok. Azt állították, hogy a schengeni övezetbe szerettek volna eljutni. A határfolyamon való átkelésben egy ötven év körüli ukrán állampolgárságú férfi segítette őket.
Romániát eddig elkerülte a menekülthullám, és a gazdasági bevándorlók sem tekintik célországnak. Tavaly 1500 menedékkérelmet nyújtottak be az országban. Az idei első fél évben 12 százalékkal, 744-re emelkedett a menedékkérelmek száma a tavalyi hasonló időszakhoz képest.
Victor Ponta román kormányfő néhány hónapja azt állította: érzékelhetően növekszik azon menekültek száma, akik új útvonalakon, a Boszporuszon keresztül, a Fekete-tengeren próbálnak eljutni az Európai Unióba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


