Legalább hat embert megsebesített
Megkéselte a jeruzsálemi melegfelvonulás több résztvevőjét egy férfi
A merénylő hosszú késekkel a kezében a tömegbe rohant és válogatás nélkül szurkálni kezdte az embereket.
2015.07.30 19:52MTIKéssel rátámadt a jeruzsálemi melegfelvonulás résztvevőire és legkevesebb hat embert megsebesített csütörtökön egy ultraortodox izraeli férfi - közölte a helyi média.
A tévé szerint a merénylő hosszú késekkel a kezében a tömegbe rohant és válogatás nélkül szurkálni kezdte az embereket. A rendőrség elfogta és letartóztatta a tettest. A Valla nevű hírportál azt írta, hogy egy ultraortodox vallásos öltözéket viselő fiatalember támadt a Jeruzsálem belvárosában vonuló mintegy ötezres menet résztvevőire.
A televízió értesülése szerint a tettes az a Jisáj Slisszer lehet, aki három hete szabadult ki tízéves börtönbüntetéséből, amelyet hasonló homofób gyűlölet-bűncselekmény miatt kapott, miután 2005-ben három embert megkéselt.
Az izraeli tízes tévécsatorna híradása szerint minden sebesültet kórházba vittek, egy harminc év körüli áldozatot életveszélyes állapotban, kettőt közepesen súlyos, a többieket könnyebb sérülésekkel.
A szervezők úgy döntöttek, hogy az incidens ellenére tovább folytatják a homoszexuálisok hátrányos megkülönböztetése ellen küzdő felvonulást. A történtek után szolidaritásuk jeleként több ezren csatlakoztak a menethez olyanok is, akik eredetileg nem tervezték a részvételt. A jeruzsálemi városháza közleményben ítélte el a támadást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


