Tragédia
Több felelőse is van a halálos kimenetelű mozgólépcsős balesetnek Kínában
A mozgólépcső gyártója és a bevásárlóközpont egyaránt felelős azért a napokkal ezelőtti kínai balesetért, amelynek során egy vásárló alatt beszakadt a padlózat fedőlemeze, amikor lelépett a mozgólépcsőről, és a nő a szerkezetbe esve szörnyethalt.
2015.07.30 07:39MTIA csütörtöki híradások szerint az eset körülményeit nyomozó szakértők megállapították, a fedőlap silány minőségű volt, rossz a tervezése, és nem volt megfelelően rögzítve. Az alkalmazottak jobb felkészítésével pedig megelőzhető lett volna a baleset.
A 30 éves Hsziang Liu-csüan a Hupej tartományi Csingcsou áruházában kétéves kisfiával készült a felfelé haladó mozgólépcsőről lelépni, amikor a tetején álló két áruházi dolgozó figyelmeztette, hogy baj van a padlózattal. A nő még el tudta lökni magától a gyereket, de őt, amint lezuhant, berántotta a gépezet.
Az újabb videofelvételek tanúsága szerint a balesetet megelőzően alig 5 perccel az alkalmazottak egyike alatt már megbillent a lap, s ezt jelentették is, de a mozgólépcsőt sem a hiba felfedezésekor, sem a baleset idején nem állították le.
Kiderült, a burkolatot rosszul tervezték meg, a lapok könnyedén meglazulhattak, és megbillenhettek. Azt is megállapították, hogy nem az eredeti tervek szerint készültek, és rögzítésük nem volt megfelelő.
A vizsgálatot végzők szerint a gyártó vállalat a nem végzett megfelelő minőségellenőrzést, és a karbantartást végzők is mulasztottak. A Csiangszu tartományi gyártó egész Kínában értékesíti termékeit és Oroszországba, Malajziába, valamint Ausztráliába is szállít. Hupej tartományban általános ellenőrzéseket rendeltek el.
A kínai médiában nagy visszhangot keltett eset országosan is ráirányította a figyelmet a felvonók és mozgólépcsők biztonságára. Sajtóbeszámolók szerint tavaly 36 ember halt meg ezekkel összefüggő balesetekben. Az országos minőségfelügyeleti és ellenőrző hatóság közölte a mozgólépcsők állapotát 15 naponként kell ellenőrizni, tisztítani és olajozni. Az üzemeltetőknek szakképzett munkásokat kell alkalmazniuk.
Kína a világ legnagyobb felvonó és mozgólépcső felhasználója és gyártója, tavaly ezekből 3,6 millió volt használatban a kelet-ázsiai országban. A gyors ütemű urbanizáció következtében évente 20 százalékkal bővül a számuk.