A közösség ereje
AZ ENSZ a Facebookot és a Twittert használná a dzsihadisták ellen
A közösségi oldalakat működtető cégeket is bevonná a dzsihadista terroristák elleni küzdelembe az ENSZ Terrorellenes Bizottsága, amely kétnapos konferenciát tartott Madridban 70 ország minisztereinek és szakértőinek közreműködésével.
2015.07.28 21:30MTIA kedden lezárult tanácskozás fő célkitűzése volt megoldást keresni arra a problémára, hogy a nyugati országokból egyre többen csatlakoznak az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezethez és utaznak a konfliktuszónákba, hogy soraiban harcoljanak. A konferencián bemutatott adatok szerint ezt eddig már mintegy 30 ezer ember tette meg.
A szervezet propagandája elsősorban az internetes közösségi oldalakon terjed, a szakértők szerint a Twitteren mintegy 46 ezer ilyen tartalmú bejegyzés található.
"A telekommunikáció látványos fejlődése, a közösségi oldalak jelentős használata (...) növelte a terrorista csoportok toborzási képességét" - fogalmazott Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy ez globális jelenség, amely globális választ kíván, ennek érdekében pedig el kell mélyíteni az együttműködést az országok között.
Mint mondta, a terroristákkal szemben nem működik a párbeszéd, de elhatározással és egységes fellépéssel le lehet győzni e "fenevadakat".
José Manuel García-Margallo spanyol külügyminiszter megismételte, hogy szerinte szükség van egy, kizárólag terrorcselekményekkel foglalkozó nemzetközi büntetőtörvényszék létrehozására és bejelentette, hogy októberre elkészítik az erről szóló határozat-tervezetet, amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kívánnak terjeszteni.
Jean-Paul Laborde, a Terrorellenes Bizottság vezetője üdvözölte a bíróság létrehozásának javaslatát, és sürgette az utasok egységes nyilvántartásának bevezetését is.
A szakember szerint gyors megoldásokra van szükség, és a közösségi oldalakat működtető cégek mellett a magánszektort, illetve a civil társadalmat is be kell vonni ebbe a "küzdelembe".
A spanyol kormány a konferencián közzétette, hogy állampolgárai közül eddig 126-an álltak be az IÁ tagjai közé, közülük 25-en meghaltak a harcokban, 25-en pedig hazatértek. Dzsihadista terrorizmussal összefüggésben elkövetett bűncselekmények miatt összesen 80-an vannak börtönben Spanyolországban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
- 10:08 Trump betiltja a vírusokkal kapcsolatos veszélyes kutatások állami támogatását
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06