Délelőtt tárgyalnak
Megszülethet a végleges megállapodás az iráni atomprogramról
A hat nagyhatalom és Irán kedden délelőtt 10 órakor megvitatja a hatok egy újonnan megírt megállapodás-tervezetét, és ez alapján megszülethet a végleges megállapodás az iráni atomprogramról.
2015.07.14 07:44MTIAz ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) öt állandó tagja és Németország az általuk megszabott hétfő éjféli határidőig nem tudta befejezni a tárgyalásokat Iránnal.
A felek - Irán nélkül - éjfél után ismét tárgyalóasztalhoz ültek, és alig több mint egy óra alatt kidolgoztak egy megállapodás-tervezetet, amely jobbára azonos az április elején megkötött keretmegállapodással.Egy nyilatkozó diplomáciai forrás azt emelte ki az új változatból, hogy Iránnak be kell engednie minden gyanús nukleáris létesítményébe - a katonaiakba is - az ENSZ-ellenőröket.
Ha Irán ebbe belemegy, akkor a BT ideális esetben még ebben a hónapban határozatot fogad el a megállapodásról, és mindkét fél elkezdi végrehajtani a rá vonatkozó kötelezettségeket, vagyis Iránnak vissza kell fognia atomprogramját a keretmegállapodásban foglaltaknak megfelelően, a hatoknak pedig fokozatosan feloldaniuk az Irán elleni büntetőintézkedéseket, szintén a megállapodás szerint - tette hozzá a diplomata.
A felek az április elején Lausanne-ban megkötött keretmegállapodásban megegyeztek abban, hogy ezt június 30-ig végleges formába öntik. Ezt a határidőt négyszer meghosszabbították, a legutolsó hétfő éjfél volt, de erre sem sikerült befejezni a tárgyalásokat.
Ha a kedden délelőttre tervezett tárgyaláson sikerül végleg megállapodniuk a feleknek, akkor az vízválasztó lehet Teherán és a Nyugat viszonyában, az utóbbi ugyanis azt gyanítja, hogy Irán civil atomprogramja örve alatt atombombát fejleszt. Irán tagadja ezt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


