Egyet megsebesítettek
Feltételezett ujgur terroristákat lőttek le Északkelet-Kínában
Három bujkáló terroristát lelőttek kedden a helyi média szerint, egyet pedig megsebesítettek a kínai rendőrök az északkelet-kínai Liaoning tartomány székvárosában.
2015.07.14 07:34MTIA rendőrség közleménye szerint a gyanúsítottak egy közelebbről nem részletezett terrorcselekményben vettek részt június 12-én. Az üggyel kapcsolatban még a múlt hónapban 16 embert elfogtak. Azt az épületet, amelyben lakást béreltek, most több mint kétszáz rendőr vette körül Senjang belvárosában.
Az akcióban a rendőrök figyelmeztetése ellenére a hosszú pengéjű késekkel felfegyverkezett hszincsiangi ujgur gyanúsítottak ellenálltak, ezért - áll a Hszinhua hírügynökség jelentésében - hármukkal a helyszínen végeztek, negyedik társukat, egy 28 éves nőt őrizetbe vették.
A hszincsiangi régió hosszú ideje a fel-fellángoló erőszak helyszíne, de az elmúlt másfél-két évben ott és az ország más területén is megszaporodtak az ujgurok által elkövetett erőszakos cselekmények. A lázadók késes, illetve robbantásos merényleteinek több száz civil halálos áldozata volt.
A muszlim vallású ujgur őslakosok Hszincsiangban elnyomással vádolják a kínai hatóságokat. Peking tagadja a hátrányos megkülönböztetést, és azt állítja, hogy a külföldről támogatott szakadárok szélsőséges vallási befolyás alatt álló terroristák, akik erőszakcselekményekkel akarják megingatni a társadalmi stabilitást.
A hatóságok kiterjedt terrorellenes kampányt indítottak, amelynek keretében gyanúsítottak százait fogták el és ugyancsak százak ügyében hoztak gyorsított eljárásban ítéletet. Többnyire terrortámadások, szélsőséges vallási tevékenység, fegyver- és robbanószergyártás, terrorista propaganda terjesztése és illegális határátlépés miatt marasztalták el őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06