Körút
Az elesettekhez látogat Ferenc pápa Dél-Amerikában
A szegényekhez, az elesettekhez, a peremterületeken élőkhöz látogat Ferenc pápa dél-amerikai útján.
2015.07.06 09:15MTIMonostori László, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseki irodaigazgató-helyettese hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában úgy fogalmazott: Ferenc pápa három olyan országot - Ecuadort, Bolíviát és Paraguayt - választott kilencedik külföldi apostoli útjának céljául, amelyek nem a legjelentősebbek, legnagyobbak Dél-Amerikában. Ezzel azt üzeni, hogy a szegényekhez, az elesettekhez, a peremterületeken élőkhöz megy, velük vállal szolidaritást - hangsúlyozta az irodaigazgató-helyettes.
Ferenc pápa huszonkét beszédet mond nyolcnapos látogatásán, témái között szerepel többek között a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem is. Monostori László szerint nem idegen Ferenc pápától, hogy nem kifejezetten teológiai témákat érintő kérdéseket is felvet. Ezzel kapcsolatban felidézte, hogy néhány hete mutatták be a Vatikánban a pápa természetvédelemről szóló enciklikáját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


