MH17
A lelőtt maláj gép gyanúsítottainak pere Hollandiában lesz
Az Ukrajnában lelőtt MH17-es járat gyanúsítottjait egy nemzetközi támogatással működő nemzeti bíróság elé kell állítani.
2015.07.02 20:45ma.huEzt vallja Göran Sluiter nemzetközi büntetőjogi egyetemi tanár, de Bert Koenders holland külügyminiszter többek között a Biztonsági Tanáccsal is tárgyalásokat folytatott a különböző lehetőségekről. Ezek között van például egy holland törvényszék és egy nemzetközi ENSZ törvényszék felállítása is.
Sluiter ez utóbbit nem feltétlenül tartja a legjobb megoldásnak, mivel nagyon nehéz bizonyítani, hogy „valaki szándékosan háromszáz embert akart lelőni a levegőben”. Érdemes szerinte például a Lockerbie-perre gondolni, ami az 1988-ban lelőtt PanAm-gép elleni támadás elkövetőinek ügyét tárgyalta.
Korrektség
„Hollandiában minden szinten jól szervezett igazságszolgáltatás van, és a gyanúsítottak ellen is tisztességes lesz az eljárás” – véli Sluiter. „De a többi együttműködő országnak is támogatnia kell a mi igazságszolgáltatásunkat, mégpedig egy Hollandiával kötött paktum keretében.”
Egy ENSZ égisze alatti nemzetközi törvényszék felállításában Ukrajna elsőbbséggel bír, mondta az ügyben illetékes két vezető politikus is a Nieuwsuur-nek. Koenders úgy nyilatkozott, hogy azon dolgozik, hogy a „leghatékonyabb megoldást” találja meg a lefolytatandó eljárással kapcsolatban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


