Elfogadás
A csehek fele elfogadja a homoszexuálisok házasságkötését
Egyetértene a csehek fele azzal, hogy a homoszexuálisok házasságra léphessenek egymással és gyermekeket fogadjanak örökbe - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet a CVVM akadémiai közvéleménykutató-intézet készített májusban.
2015.06.25 10:00MTIA homoszexuálisokhoz való pozitív hozzáállás az utóbbi években folyamatosan erősödik Csehországban. Ez a mostani felmérés szinte minden területén megmutatkozott - állapították meg az akadémiai kutatók.
A megkérdezettek 74 százaléka egyetértett azzal, hogy a homoszexuálisok hivatalos párkapcsolatot létesíthetnek, amit egyébként a cseh törvények már 2006 óta engedélyeznek. Ami a homoszexuálisok klasszikus házasságának kérdését illeti, az emberek ugyan tartózkodóbbak, de 49 százalékuk ezt a formát is engedélyezné, míg 47 százalék ellenzi.
A regisztrált partnerség jelenlegi szabályozása nem teszi lehetővé, hogy a homoszexuálisok gyermekeket fogadjanak örökbe, még partnerük gyermekének esetében sem. Míg korábban ezt a csehek többsége elutasította, jelenleg 59 százalékuk ezt már elfogadhatónak tartja. A gyermekek örökbefogadását 44 százalék támogatná, míg 49 százalék ellenzi. Tíz éve a támogatók aránya 19 százalék volt. Ezt volt az egyetlen kérdés, amelynél a negatív válaszok voltak többségben.
A megkérdezettek 51 százaléka azt állította, hogy nem látnak semmiféle társadalmi problémát a homoszexualitás beismerésében, míg 40 százalék szerint ez az érintettek közvetlen környezetében gondokat okozhatna.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


