Tunnel
Tűz miatt leállt a vasúti közlekedés a Csalagútban - frissítve!
Leállították mindkét irányban a vasúti közlekedést kedden határozatlan időre a Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő Csatorna-alagútban.
2015.06.23 19:31MTI
A Eurotunnel társaság szerint a síneken gumik égnek, ezért kellett felfüggeszteni a vonatok közlekedését.
Az óriási fennakadást a MyFerryLink francia komptársaság munkatársainak sztrájkja okozta, akik délelőtt eltorlaszolták a franciaországi Calais kikötőjét és a Csatorna-alagutat.
"A kikötői sztrájkolók közül egyesek behatoltak az alagútba, elfoglalták a síneket és ott autógumikat égetnek" - mondta az Eurotunnel szóvivője.
A kétszáz embert a rendőrség könnygázzal kiszorította az alagútból a délután folyamán, de arról nem érkeztek információk, hogy mikor indulhat újra a közlekedés Franciaország és Nagy-Britannia között az alagútban.
Az Eurotunnel a Twitteren arra kérte az utazóközönséget, hogy halassza el keddre tervezett útjait.
Az Eurostar azt közölte, hogy kedden nem indul több vonat London és Párizs között.
A tiltakozók először az A16-os autópályát foglalták el, leültek a sávokba, hatalmas dugókat okozva. Ott is autógumikat égettek, amíg a rendőrség be nem avatkozott. Amikor a rendőrök megpróbáltak az alagút bejáratát szabaddá tenni, az összecsapásban két tüntető könnyebben megsérült, őket kórházba szállították.
Eric Vercoutre, a Nord nevű szakszervezet főtitkára mintegy száz dolgozóval hajnalban letelepedett az alagúthoz. Azt követelik, hogy a kormány gyakoroljon nyomást a Eurotunnel csoportra, amelynek tulajdonába tartoznak azok a hajók, amelyeket a MyFerryLink üzemeltet. A szakszervezet azért aggódik, mert az Eurotunnel három hajójából kettőt el akar adni a konkurens DFDS nevű dán vállalatnak.
Az ajánlattételi határidő délután jár le, és a szakszervezeti kollektíva is szívesen felvásárolná a hajókat, a Eurotunnel viszont nem hajlandó az ajánlatukat megvizsgálni.
"A régió, a megye is támogat minket, olyan ajánlatot tettünk, amely alapján átvennénk mind a hatszáz dolgozót" - mondta a szakszervezeti vezető. "Szóba se jöhet, hogy a DFDS vegye át a hajóinkat, soha. Ha meleg nyárra vágynak, jöjjenek csak Calais-ba" - tette hozzá.
Az alagút eltorlaszolása a közlekedési fennakadásokon kívül általános káoszt okozott a kikötővárosban, ahol a Nagy-Britanniába való átjutásra tömegesen várakozó bevándorlók - kihasználva a helyzetet - felmásztak és elbújtak a veszteglő teherautókban.
A Csatorna-alagútban délutánig viszonylag folyamatosan haladt a közlekedés mindkét irányban, a kikötőben viszont már délelőtt leállították a hajóforgalmat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06