Négy tartományban
További menekültbefogadó helyeket hoznak létre Ausztriában
További menekültbefogadó helyeket hoznak létre négy osztrák tartományban.
2015.06.19 20:24MTIJohanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter e hónap elején ultimátumot adott a tartományoknak: ha június 19-éig nem hozzák létre a kormány által előírt számú szálláshelyet a menekültek számára, rendeletet fog kiadni a hadsereg laktanyáinak megnyitásáról.
Az előírt befogadási kvótát a kilenc osztrák tartomány közül csupán Bécs, Alsó-Ausztria és Stájerország teljesítette. Salzburg és Tirol tartományok egyértelmű ígéretet tettek arra, hogy a következő hét végéig eleget tesznek az előírt számoknak.
Karintia, Vorarlberg, Burgenland és Felső-Ausztria nem tudott eleget tenni a kvótának, ezért ebben a négy tartományban menekültkörzeteket hoznak létre. Arról, hogy ezek a befogadóhelyek pontosan hol lesznek, a belügyminiszter egyelőre nem adott felvilágosítást, először a polgármesterekkel folytat megbeszélést.
A Kurier című osztrák lap online tudósítása szerint a tárcavezető leszögezte: ezekben a tartományokban a menekülteket állandó befogadóállomásokon helyezik majd el, legyen szó kaszárnyáról vagy éppen üdülőről. A belügyminiszter továbbá cáfolta azt az értesülést, miszerint a karintiai Bleiburgban található laktanyát nyitnák meg a menekültek előtt.
Az egyik érintett tartomány, Vorarlberg tanácsosa, Erich Schwärzler az osztrák közszolgálati médiának (ORF) nyilatkozva elmondta: bízik abban, hogy a tartomány a következő hetekben biztosítani tudja a megfelelő helyeket, és nem lesz szükség konténerek felállítására.
A Der Standard című osztrák napilap beszámolója szerint a megbeszélés résztvevői tíz pontból álló tervet mutattak be az ausztriai menekülthelyzet megoldására. Ebben kiálltak további menedékhelyek létesítése és a menekültek integrációjának elősegítése mellett, továbbá szorgalmazták az embercsempészek elleni küzdelmet és az Európai Unió területére érkező menekültek méltányos elosztását célzó kvótarendszer bevezetését.
A menekültek elhelyezésének pénzügyi vonatkozásairól jövő szerdán egyeztetnek az illetékes kormánytagok és a tartományi kormányfők. A pénteki megbeszélés másik fő pontjáról, a kiskorú menekültek napi ellátási költségeinek emeléséről szintén a szerdai találkozón esik majd részletesen szó.
A belügyminiszter pénteken elmondta, hogy egyedül a múlt héten kétezer menekültkérelem érkezett be, amely új rekordnak számít. Tájékoztatása szerint 1020 menekültet helyeztek el sátrakban.
Az elmúlt években jelentősen megnőtt a benyújtott menedékkérelmek száma Ausztriában. 2013-ban csaknem 18 ezer, tavaly nagyjából 28 ezer kérelmet adtak be.
A menekülteket segítő osztrák koordinációs testület adatai szerint 2014-ben 2026 kiskorú számára nyújtottak be menekültkérelmet Ausztriában, közülük 129-en 14 év alattiak. A menekültek leginkább Afganisztánból, Szíriából és Szomáliából érkeznek.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) éves jelentése szerint csaknem hatvanmillióan menekültek el háborúk és erőszak miatt, közülük minden második gyerek. A legtöbben Szíriát, Afganisztánt, Irakot és Szomáliát hagyják el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06