Kötelezettségszegési eljárás
Brüsszel kifogást emelt a német útdíj ellen
Kötelezettségszegési eljárást indított csütörtökön Németország ellen az Európai Bizottság, mert diszkriminatívnak tartja a múlt héten törvénybe iktatott útdíjszabályozást.
2015.06.18 20:27MTINémetország úgy vezetett be útdíjat, hogy az ott bejegyzett autók tulajdonosai levonhatják az összeget a gépjármű után fizetendő adóból. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy csak a külföldi autósok fizetnek díjat, ami az uniós jog által tiltott diszkrimináció. A németekkel szembeni kivételezés mellett Brüsszel azt is kifogásolja, hogy a jellemzően külföldiek által vásárolt, rövid időre szóló matricák ára szerinte aránytalanul magas.
Az útdíj kialakítása nem véletlenül alakult így. A tervet 2013-ban jelentették be, főleg Bajorország konzervatív vezetésének szorgalmazására. A politikai cél pedig deklaráltan az volt, hogy a Németországon nagy számban átutazó külföldi autósok is járuljanak hozzá az egyébként mostanáig teljesen ingyenes német autópálya-hálózat fenntartásához.
Brüsszel már akkor jelezte, hogy ha ez ebben a formában valósul meg, akkor ütközni fog az uniós joggal. Most, hogy a törvényt ki is hirdették, a testület sajnálattal vette tudomásul, hogy fő aggályait nem sikerült orvosolni.
"A bizottság álláspontja az, hogy az új útdíjfizetési rendszer, amelyet időnként a külföldiek díjának is neveznek, nagyobb terhet ró az uniós külföldiekre, mint a németekre" - állapítja meg a brüsszeli testület, emlékeztetve, hogy Ausztriában és Szlovéniában is sikerült olyan rendszert kialakítani, amely végül nem tartalmaz ilyen diszkriminatív előírást.
Egy neve mellőzését kérő forrás korábban azt is elmondta, hogy a bizottság azt szeretné, ha Németország olyan autópályadíjat vezetne be, amely más országok számára is példaként szolgálhat. A forrás úgy vélekedett, hogy például az áthaladó autósok által használt autópályákat fizetőssé lehetne tenni, miközben a jellemzően a helyiek által ingázásra használt városkörnyéki szakaszokat és elkerülő utakat nem tennék díjkötelessé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


