Megalakultak
Új pártot jegyeztet be egy osztrák szélsőjobboldali politikus
Új pártot jegyeztet be az Osztrák Szabadságpártból (FPÖ) múlt héten kizárt salzburgi frakcióvezető, Karl Schnell, aki a tervezett időpont helyett egy nappal később, pénteken nyújtja be a párt alapszabályát az osztrák belügyminisztériumnak.
2015.06.18 15:08MTIAz osztrák politikust Rupert Dopplerrel, a helyi szervezet elnökével együtt azonnali hatállyal zárták ki az FPÖ-ből június 9-én, majd a héten további hat párttag kizárásáról is döntöttek. Heinz-Christian Strache, az FPÖ elnöke indoklása szerint veszélyt jelentenek a párt működésére. Az osztrák közszolgálati rádió szerint a háttérben személyes viták és belső csatározások állnak.
Karl Schnell, aki 1992 óta vezette a salzburgi FPÖ-t, az új pártot Salzburgi Szabadság Párt (Freiheitliche Partei Salzburg - FPS) néven akarja bejegyeztetni.
Schnell az ORF salzburgi stúdiójának úgy nyilatkozott, hogy már most sokan szeretnének belépni az új pártba. "Már számos barátom felhívott, Alsó- és Felső-Ausztriából és Tirolból is, hogy végre valaki eredményesen száll szembe a párt elnökével" - mondta. Hozzátette, hogy Strache Bécsben azt csinál, amit akar, ő azonban nem hagyja, hogy a Salzburgban rágalmazók és intrikusok irányítsák a szervezetet. Állítása szerint Strache sokakat, Tirolban akár több száz párttagot is kizárna a pártból, a csalódottak eddig soha nem mertek nyilvánosan fellépni ellene. Így kezdődött Jörg Haider bukása is - jegyezte meg a kizárt politikus.
A volt tartományi frakcióvezető az FPÖ jelenlegi vezetőjét diktátornak és a párt főtitkárát, Herbert Kicklt Cerberosznak (a görög mitológiában az alvilágot őrző háromfejű kutya) nevezte. Kijelentette, amennyiben az FPÖ újra demokratikus módon fog működni, úgy azonnal visszatér a pártba.
Heinz-Christian Strache, az FPÖ elnöke az ORF-nek korábban úgy nyilatkozott, hogy amennyiben visszaélnek a Szabadságpárt nevével, úgy a bírósághoz fog fordulni.
Az FPÖ elnökhelyettese, Norbert Hofer cáfolta Schnell kijelentését, miszerint száz további tagot akarnak kizárni a pártból. Hozzátette: Schnell jövőbeli lépéseitől nem tartanak.
Politológusok egyelőre súlytalannak tartja az újonnan alakuló pártot.
Der Standard osztrák liberális napilap nemrég közölt felmérése szerint a szélsőjobboldal vezeti a pártok népszerűségi listáját Ausztriában: jelenleg az osztrák választók 28 százaléka szavazna a bevándorlás-ellenes FPÖ-re, miközben az országos szinten kormányzó pártokat, az Osztrák Szociáldemokrata Pártot (SPÖ) és a konzervatív Osztrák Néppártot (ÖVP) a szavazók 23-23 százaléka támogatja. A kutatásból az is kitűnik, hogy a múlt vasárnap Stájerországban és Burgenlandban lezajlott tartományi választások újabb lendületet adtak a szélsőjobboldalnak. Győzelmük ellenére mind a szocialisták, mind a második helyen végző konzervatívok jelentősen veszítettek népszerűségükből mindkét tartományban, miközben a harmadik helyen megszerző szélsőjobboldal jelentősen megerősödött.
A Unique osztrák közvélemény-kutató intézet felmérése szerint az osztrákok 39 százaléka helyeselné, míg 53 százaléka ellenezné az FPÖ részvételét a szövetségi kormány munkájában.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06