Katasztrófa
Lokalizálták a tüzet a Kijev mellett égő kőolajraktárnál, ahol újabb holttestet találtak
Sikerült ellenőrzés alá vonni a tüzet a Kijev mellett égő kőolajraktárnál, ahol egy újabb holttestet találtak.
2015.06.12 13:01MTIElőző nap Olekszandr Turcsinov, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) vezetője azt mondta, hogy öten vesztették életüket a katasztrófában, így a most holtan talált férfival együtt már hatra emelkedhetett a tűzvész halálos áldozatainak száma.
Az egészségügyi minisztérium legfrissebb közleménye szerint viszont összesen öten vesztették életüket, egy közülük a kórházba szállítás után, a többiek a helyszínen haltak meg. 15-re emelkedett a sérültek száma, közülük tízet ápolnak kórházban.
A katasztrófavédelem vezetőjének közlése szerint a mentést végző csapatok ellenőrzésük alá vonták az objektum területének egészét. Mikola Csecsotkin kijelentette, hogy már nincsenek nyílt tűzfészkek, a tűzoltók jelenleg hűtik a tartályokat. "Most a megmaradt olaj kiszivattyúzását kell megoldani" - tette hozzá.
A raktárt üzemeltető BRSZM-Nafta vállalat egymillió hrivnya, azaz körülbelül 13 millió forint jutalmat ígért annak, aki érdemi információval tud szolgálni a tűzeset okozóiról. A cég továbbra is azon a véleményen van, hogy terrorcselekmény okozta a tragédiát. Ezt a feltevését arra alapozza, hogy az olajraktár kigyulladása előtt töltőállomásaik és egyéb objektumaik hét terrorfenyegetést kaptak, és előfordult, hogy robbanószerkezetet is találtak - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Olekszandr Melnicsuk, a BRSZM-Nafta marketingigazgatója. Hozzátette, hogy a korábbi fenyegetéseket az ukrán hatóságok nem vizsgálták ki alaposan, ezért a vállalat nemzetközi szakértőket kér fel a raktártűz kivizsgálására.
Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök csütörtökön azt mondta a sajtó képviselőinek, hogy a vállalat vezetésének hanyagsága okozta a tragédiát. Kijelentette, hogy nem tartották magukat a katasztrófavédelem előírásaihoz.
A lángok hétfőn csaptak fel a Kijev megyei Vaszilkivi járásban, Krjacski falunál található BRSZM-Nafta vállalat olajraktárában. Előbb egy 900 köbméteres üzemanyag-tartály gyulladt ki, majd több, 900, illetve 50 köbméteres konténerre továbbterjedt a tűz, közben robbanások is történtek. A kigyulladt területen összesen 17 tartályban tároltak kőolajat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


