Hivatalosan a rendőrök ébersége
Egy taxis hiúsította meg a luxori merényletkísérletet
A hivatalos nyilatkozatok szerint a rendőrök ébersége, a szemtanúk szerint viszont egy taxis hiúsította meg a luxori merényletkísérletet.
2015.06.11 17:43MTIAnnak alapján, amit a szemtanúk a médiának mondtak el a helyszínen, kérdéses, hogy valóban a rendvédelmi erők "ébersége" mentette volna meg a helyzetet. Egyes beszámolók szerint a terroristákat szállító taxi áthaladt egy ellenőrzőponton, majd a sofőr maga hívta fel rendőrök figyelmét a veszélyre.
Magdi Abdel-Gaffár belügyminiszter csütörtökön újságíróknak azt mondta, a karnaki templomot védő ellenőrzőpont legénységét "három, taxin érkező fegyveres lepte meg", akik megpróbáltak átjutni, "de a rendvédelmi erők tagjai azonnal szembeszálltak velük, meghiúsítva ezzel gyáva tervüket". Abdel-Gaffár elmondása szerint az egyik támadó felrobbantotta magát, egy másikat agyonlőttek, a harmadikat pedig fejlövéssel kórházba szállították.
A rendvédelmi erőkért felelős belügyi tárca vezetője már szerdai közleményében leszögezte, hogy az eset a rendőrség tagjaira jellemző "készenlétet és éberséget" bizonyítja, továbbá azt, hogy "a terrorakciókra való reagálás időszakát a tettek ideje váltotta fel".
A karnaki templomkomplexum előtt lévő nyitott parkolót szegélyező bazársor tulajdonosai ezzel szemben azt mesélték a CBC egyiptomi székhelyű műholdas tévécsatornának, hogy a terroristákkal való összecsapás nem az ellenőrzőponton kívül, hanem a parkolót magában foglaló téren történt, ott, ahol a turistabuszok is álltak. Ez utóbbit hírügynökségi értesülések szerint a luxori tartományi főügyész is megerősítette.
A szemtanúk szerint a rendőröket a "feltűnően viselkedő" támadókat szállító taxis riasztotta, és az elfogott fegyveressel nem a rendőrök végeztek, hanem társa lőtte le, valószínűleg azért, hogy ne tudjon a merénylet hátterével kapcsolatos részleteket elárulni a hatóságoknak.
Hírügynökségi jelentések is arról szólnak, hogy a rendőrök a taxis figyelmeztetése után azonosították a fegyvereseket, akik addigra az egyik kávézó teraszáról figyelték az érkező turistacsoportokat. Az összecsapás - e változat szerint - akkor történt, amikor a biztonságiak ellenőrizni akarták a szélsőségeseket.
Az al-Vatan című napilap leírása szerint az idegenforgalmi rendészet egyik tisztje éppen két érkező látogatócsoporttal állt az egyik terem bejáratánál, amikor a robbanást hallotta. Háled Júszef rendőrezredesnek saját leírása szerint sikerült a csoportokat sértetlenül bejuttatni a terembe, majd tűzharcba bocsátkozott az egyik támadóval, akit megsebesített.
Megfigyelők szerint a közkedvelt turistalátványosság ellen indított támadás komoly csapást jelenthet a forradalmi évek káosza miatt egyébként is gyengélkedő idegenforgalmi szektorra, annak ellenére, hogy látogatóknak nem esett bajuk.
Az illetékes tárcák közleményeiben hangsúlyozták, hogy a luxori turizmus nem állt le, és a helyszín biztonságosságát bizonyítandó kiemelték, hogy a támadás napján Jim Yong Kim Világbank-elnök is a városban tartózkodott, aki a támadás ellenére ellátogatott a karnaki templomba is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


