Bombakereső kutyával vizsgálták át
A Secret Service kiüríttette a Fehér Ház sajtótermét
A helyiséget egy a washingtoni rendőrséghez befutott bombafenyegetés miatt ürítették ki.
2015.06.09 20:53MTI
freedigitalphotos.net/Vitasamb2001
Ideiglenesen kiüríttette a washingtoni Fehér Ház sajtótájékoztatókra használt helyiségét kedden az elnök biztonságáért felelős szolgálat, a Secret Service.
A napi, délután kettőkor kezdődő sajtótájékoztatón részt vevő újságírók pánik nélkül hagyták el a helyiséget. Az elnöki rezidencia és hivatal északi gyepéről is elküldtek mindenkit.
A sajtóterembe a mintegy 20 percig tartott riadó után visszaengedett újságíróknak Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője elmondta, hogy a helyiséget egy, a washingtoni rendőrséghez befutott, az elnöki hivatalnak a sajtó által használt részére vonatkozó bombafenyegetés miatt ürítették ki.
A termet bombakereső kutyával kutattatták át.
Earnest szerint Barack Obama elnököt és családját "nem mozgatták" a sajtóterem evakuálása alatt.
A nap folyamán korábban a kongresszusban is kiüríttettek egy termet, amelyben az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (TSA) működésével kapcsolatban tartottak meghallgatást. Az elnöki hivatal szóvivője nem tudta megmondani, hogy volt-e összefüggés a két incidens között.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


