Vedomosztyi
Nemkívánatos szervezetté akarják nyilváníttatni Oroszországban a Soros Alapítványt
Az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának két parlamenti képviselője a Soros Alapítvány nemkívánatos szervezetté nyilvánítását kezdeményezte a főügyészségnél, a külügy-, és az igazságügyi minisztériumnál.
2015.06.05 12:25MTIA Kreml cáfolta, hogy köze lenne az indítványhoz - írta a Vedomosztyi című orosz napilap pénteken.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő azt közölte a Vedomosztyival, hogy a Kremlben nem ismerik a két kommunista párti politikus érvelését, amely alapján a Nyílt Társadalom Intézetet, azaz ismertebb nevén a Soros Alapítványt nemkívánatos szervezetté nyilváníttatnák. Peszkov azt mondta, hogy a politikusok nem egyeztettek Vlagyimir Putyin államfővel.
Az orosz lap emlékeztetett rá, hogy Valerij Raskin és Szergej Obuhov, az orosz kommunista párt parlamenti képviselőcsoportjának tagjai azt kezdeményezték a törvény szerint illetékes főügyészségnél és minisztériumoknál, hogy "addig nyilvánítsák nemkívánatosnak a Soros Alapítvány oroszellenes tevékenységét az Oroszországi Föderáció területén, amíg az nem ölt még rombolóbb formákat, mint amelyeket Ukrajnában, Grúziában és más országokban tapasztaltunk". A képviselők szerint a Soros Alapítvány évtizedek óta következetes oroszellenes tevékenységet folytat úgy Oroszországban, mint más országokban. "Maga Soros sem titkolja szerepét a Szovjetunió széthullásában, sem az ukrajnai úgynevezett narancsos forradalom és az Euromajdan szervezésében" - írták levelükben.
Szerdán lépett hatályba az orosz törvény, amely alapján azokat a nem kormányzati szervezeteket (NGO-kat) nyilváníthatják nemkívánatosnak, amelyek "veszélyeztetik Oroszország alkotmányos rendjének alapjait, védelmi képességeit és biztonságát".
Az ilyen szervezetek működését betilthatják és közigazgatási, valamint büntetőjogi felelősségre vonhatják, vagyonukat befagyaszthatják. A döntést az orosz legfőbb ügyész, vagy helyettesei hozhatják meg a külügyminisztériummal egyeztetve.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


