A himnusz is kötelező
Romániában törvény készül Trianon ünneplésére
Romániában a "Trianoni Békeszerződés Napjává" nyilvánítanák június 4-edikét, és kötelezővé tennék, hogy a közigazgatási intézmények országszerte megünnepeljék Erdély Romániához csatolásának évfordulóját.
2015.06.04 20:36MTIAz erről szóló törvénytervezetet a 171 tagú szenátus több mint fele, 90 szenátor aláírta - közölte csütörtökön a kolozsvári Transindex hírportál.
Titus Corlatean külügyminiszter márciusban iktatott kezdeményezését nemcsak a kormány fő erejét képező szociáldemokraták támogatják: az aláírók között van Vasile Blaga, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt társelnöke és Calin Popescu Tariceanu házelnök is.
A törvénytervezet szerint a kormányzati szerveknek és helyhatóságoknak gondoskodniuk kell június 4-én a nemzeti lobogó kitűzéséről, a román himnusz elénekléséről, a közmédiának pedig be kell majd számolnia a "Trianoni Békeszerződés jelentőségét tudatosító kulturális, oktató célú rendezvényekről", amelyek megszervezésére költségvetési forrásokat utalhatnak ki a helyi és központi hatóságok.
A törvénytervezet indoklása úgy írja le a trianoni békeszerződést, mint a román nép számára kiemelt fontosságú jogi eszközt, amelyre a román-magyar kétoldalú kapcsolat épül. A kezdeményezők leszögezik, hogy "a történelem újraírására tett bármiféle kísérlet, a revizionista álláspontok hangoztatása az Európai Unióban manapság már nem elfogadható" - idézte a törvénytervezet indoklását a Transindex.
Markó Béla, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a kolozsvári portálnak úgy nyilatkozott: elképzelhető, hogy Titus Corlatean ezzel a tervezettel próbált valamiféle választ adni arra a magyarországi törvényre, amely június negyedikét a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. Kifejtette: a térségben a történelmet kétféleképpen lehet szemlélni, ki lehet emelni azt, ami közös vagy azt, ami elválaszt egymástól.
Az RMDSZ volt elnöke rámutatott: június 4. a magyarok emlékezetében gyász, a románoknak viszont ünneplésre ad okot. Hozzátette, eddig csak a december 1. számított ilyen napnak, most úgy tűnik, hogy "ráerősítenének erre".
Markó Béla elmondta, hogy az RMDSZ megpróbál fellépni a tervezet ellen: figyelmeztetik a román pártokat, hogy ennek a tervezetnek a támogatásával megterhelik a közöttük és az RMDSZ közötti kapcsolatot, és ez visszaüthet akkor, amikor a szövetségre mint koalíciós partnerre szükségük lesz.
A tervezetet a szenátus közigazgatási és területrendezési bizottsága már pozitívan véleményezte, a kormány részéről is kedvező visszajelzés érkezett. Amennyiben a szenátusban októberig nem tűzik napirendre, hallgatólagos elfogadással átkerül a döntő ház szerepét betöltő képviselőházba. A Transindex szerint jövőre már kötelező lehet Trianon-napot ünnepelni Romániában.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


