Számítottak rá
Izrael légicsapásokat mért a Hamász kiképzőközpontjaira
A légicsapásokban senkinek sem esett baja, mivel számítottak a támadásokra, és előzőleg kiürítették ezeket a létesítményeket.
2015.06.04 09:05MTIAz izraeli hadsereg légicsapásokat mért csütörtök reggel a Gázai övezetet uraló szélsőséges palesztin szervezet, a Hamász kiképzőközpontjaira, válaszul az zsidó államot ért rakétatámadásokra - közölte a hadsereg sajtószolgálata.
A hadsereg szerint két rakétát lőttek ki a Gázai övezetből Izrael déli részére, de nem érkezett hír áldozatokról. Izrael a Hamászt teszi felelőssé a Gázai övezetből érkező bármilyen támadásért.
A mostani rakétatámadást - egy hét leforgása alatt a másodikat - egy, a jobbára Irakban és Szíriában tevékenykedő Iszlám Állam terrorszervezetet támogató Szalafí Dzsihádí nevű csoport vállalta magára.
Közölte, hogy így akart bosszút állni azon, hogy a Hamász megölte egyik emberét. Előzőleg a szélsőséges csoport ultimátumot intézett a Hamászhoz, két napot adott arra, hogy véget vessen a szalafisták elleni fellépésének.Az övezetet 2007 óta vaskézzel irányító Hamász fenyegetésnek tekinti a Szalafí Dzsihádit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


