Teljesítmény
Ezért zuhant le május elején az Airbus katonai szállítógépe Sevillában
Négyből három hajtómű nem reagált a pilóták utasításaira. Magas fokozatra kapcsolva ugyanis egyszerűen lefagytak.
2015.06.03 20:05MTIA négy hajtóműből három rosszul működött az azokat vezérlő számítógépes program hibája miatt, és a pilóták már nem tehettek semmit, hogy megakadályozzák a repülőgép lezuhanását - ez áll az Airbus cég közleményében, amelyet az A400M típusú katonai szállítógép május 9-i, sevillai katasztrófájáról adott ki szerdán.
A most közölt eredményeket a CITAAM nevű szervezet, a spanyol védelmi minisztérium légibaleseteket kivizsgáló bizottsága állapította meg.
A pilóták a tesztrepülésen részt vevő gép felszállása után röviddel azt észlelték, hogy a három hajtómű teljesítménye magas fokozaton beragadt. A hajtóművek először nem reagáltak, amikor a pilóták megpróbálták szabályozni azok teljesítményét. Azt csak úgy tudták visszavenni, hogy a gázkart leállítás fokozatba kapcsolták, de amikor ezután a teljesítményt növelni szerették volna, az ismét "lefagyott".
A megállapítások megerősítik a feketedoboz adatai alapján korábban közölt véleményt. Marwan Lahoud, az Airbus stratégiai igazgatója azt mondta: rosszul telepítették a szoftvert a gép összeszerelésének utolsó szakaszában.
A bizottság szerdai jelentésében arra is kitért, hogy más hibát nem találtak a vizsgálat során.
Az eredmények ismeretében az Airbus elrendelte a teljes flotta szoftvereinek felülvizsgálatát.
Az Airbus A400M típusú katonai szállítógépe első próbarepülésekor zuhant le május 9-én Sevilla mellett, ahol a repülőgépgyártó cég összeszerelő üzeme működik. A fedélzeten hatan tartózkodtak, közülük négyen meghaltak, ketten súlyosan megsebesültek.
Ebből a géptípusból eddig 12 darabot adtak át, amelyeket Franciaország, Németország, Törökország, Nagy-Britannia és Malajzia vásárolt meg. A lezuhant repülőgép a török légierőhöz került volna.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


