Visszatartó erő
Nevelési célzattal börtönlátogatásra viszik a politikusokat
Nyílt börtönnapokat tartanak helyi vezetőknek és házastársuknak Kínában.
2015.05.25 16:19MTIBörtönlátogatásokat szerveztek helyi vezetőknek és házastársuknak nevelési célzattal a közép-kínai Hupej tartományban - számolt be a fejleményről a China Daily című angol nyelvű napilap hétfői összeállításában.
A cikkből az is kiderült, nem csak itt történt ilyen formában kísérlet arra, hogy a kísértésnek kitett rétegnek elvegyék a kedvét a visszaélésektől, a korrupciótól.
Sijan város zárkáit és a fegyintézet rideg körülményeit májusban eddig már több mint hetven pártfunkcionáriusnak, helyi vezetőnek mutatták meg. A látogatóknak a nyílt napon találkozhattak 15 egykori, időközben rács mögé került vezetőjükkel is. A büntetésüket töltőket hatalommal való visszaélés és kenőpénzek elfogadása miatt ítélték el.
Az írás szerint az egykori kisebb-nagyobb hatalmasságoknak a rabruhás fényképei és a kihallgatásukkor készült fotók ugyancsak hatásosnak bizonyultak.
A börtöntúra célja, hogy emlékeztetesse a vezetőket a korrupció veszélyeire és arra ösztönözze őket, hogy hatalmukat tisztességgel gyakorolják, fogadják el a párt ellenőrző felügyeletét - fogalmazott a témában kiadott közleményében a Kínai Kommunista Párt központi fegyelmi ellenőrző bizottsága.
A Hszi Csin-ping államelnök, pártfőtitkár hatalomra kerülése óta megkezdett korrupcióellenes kampánynak része, hogy az aktív vezetőket börtönlátogatásra vagy úgynevezett forradalmi központokba viszik el. Tavaly augusztusban például az igen nagy befolyású Nemzeti Fejlesztési- és Reformbizottság több mint 200 vezetőjével ismertették meg a két fővárosi fegyintézetben uralkodó viszonyokat.
A múlt héten Csianghszi tartomány Kancsou városában egy forradalmi oktatási bázison félszáz feleség kapott kiképzést erkölcsi feddhetetlenségből. Az oktatás idejére a Vörös Hadsereg uniformisát ölthették fel és abban hallgathatták, miként segíthetik férjüket, hogy becsületesen végezze munkáját, illetve hogyan állhatnak maguk is ellen a korrupciónak.
A Kínai Kommunista Párt az utóbbi csaknem két és fél évben funkcionáriusok, hivatalnokok százezreit ellenőrizték és sokakat sújtottak közülük különböző fokú büntetéssel, jó néhányuk ügyében jártak el ügyészek, született bírói ítélet. A China Daily szerint több mint száz tartományi, miniszteri vagy annál is magasabb szintű vezető esetében indult eddig korrupciós vizsgálat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06