Ellenzékiek után kémkedhetett
Németországban kémkedéssel vádolják Erdogan korábbi tanácsadóját
Kémkedés miatt vádat emeltek Németországban Recep Tayyip Erdogan török államfő egy korábbi tanácsadója ellen csütörtökön.
2015.05.21 18:28MTIA szövetségi legfőbb ügyészség szerint a török állampolgárságú Muhammed Taha Gergerlioglu és két társa - egy török, illetve egy német állampolgárságú férfi - török ellenzékiek után kémkedett Németországban. Adatokat gyűjtöttek egyebek között a jazidi közösség tevékenységéről és a Németországban terrorista szervezetként számon tartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) törökországi lázadócsoport híveiről.
A súlyos állam elleni bűncselekményekben eljáró vádhatóság szerint mindhárman a török titkosszolgálat (MIT) megbízásából kémkedtek, legkésőbb 2013 februárjától a 2014 decemberében történt őrizetbe vételükig. A csoport vezetője Gergerlioglu volt, aki továbbra is letartóztatásban van. Két társa szabadlábon védekezhet.
A Spiegel Online hírportál beszámolója szerint az 58 éves Gergerlioglu gazdag, vallásos, az Erdogan-féle Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) konzervatív szárnyához tartozik és korábban Erdogan tanácsadója volt. Legutóbb az állam megtakarításait kezelő - a miniszterelnök, Ahmet Davutoglu felügyelete alá tartozó - kormányzati testületben dolgozott és a Halk Bank nevű állami hitelintézet igazgatóságának tagja volt.
A hírportál szerint Gergerlioglu valószínűleg nem volt hivatalosan az MIT tagja, hanem a titkosszolgálat szervezeti keretén kívül tevékenykedett és közvetlenül Erdogannak jelentett. A török kormány állásfoglalása szerint egyik vádlott sem állt kapcsolatban az MIT-vel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06