Mikó-ügy
Az Emberi Jogok Európai Bírósághoz fordult a református egyház
Nem maradt más lehetőségük a Székely Mikó Református Kollégium ingatlanai tulajdonjogának a rendezésére.
2015.05.21 12:43MTIA strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordult az Erdélyi Református Egyházkerület a bírósági ítélettel visszaállamosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium épülete ügyében - közölte egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón Kató Béla, az egyházkerület püspöke.
A püspök nem tartotta örömtelinek, hogy az egyháznak Románia ellen kell egy Románián kívüli bírósághoz folyamodnia jogorvoslatért, de hozzátette, nem maradt más lehetőségük a Székely Mikó Református Kollégium ingatlanai tulajdonjogának a rendezésére.
Amint Veress Emőd egyetemi docens, a strasbourgi periratot összeállító jogászcsoport tagja elmondta, a beadványban azt próbálták bizonyítani, hogy a patinás iskolaépület a visszaszolgáltatás után tisztességtelen eljárás útján került újra az állam tulajdonába, valamint azt, hogy a román állam megsértette az egyház tulajdonhoz való jogát.
Példaként hozta fel a tisztességtelen eljárásra, hogy a visszaszolgáltatást érvénytelenítő büntetőjogi perben a bíróság nem vette figyelembe, hogy az ingatlan tulajdonjogát korábban egy polgári perben már jogerős bírósági ítélet tisztázta. Úgy vélte, az is a tisztességtelen eljárást támasztja alá, hogy a bírósági ítélet Sepsiszentgyörgy önkormányzatát annak ellenére tette az ingatlan tulajdonosává, hogy az önkormányzat a per során nyomatékosította, nem tart igényt az ingatlanra.
Veress Emőd a tulajdonjog megsértését azzal bizonyította, hogy az 1948-as államosítási rendeletben az állam rögzítette, a református egyháztól vette el az ingatlant. "A román államnak megfelelt a református egyház, amikor el kellett venni, de nem felelt már meg, amikor vissza kellett adni az ingatlant" - jelentette ki a jogász. Hozzátette, hogy a perirat összeállításába levéltári kutatókat is bevontak, az ügy jogi képviseletével pedig egy - a strasbourgi esetjogot jobban ismerő - francia ügyvédi irodát bíztak meg.
Veress Emőd szerint az egyházat azáltal is sérelem érte, hogy a ploiesti-i táblabíróság egy büntetőperben, mintegy mellékesen döntött a tulajdonjogról, anélkül, hogy annak a részleteit megvizsgálta volna. Hozzátette, a perirat elkészítése során alaposan megvizsgálták, hogy miért szerepelt a 19. század végi telekkönyvben az ingatlan tulajdonosaként az "Ev. Ref. Székely Mikó Kollégium" bejegyzés, és miért nem a református egyház. Kijelentette, a telekkönyvi bejegyzés azt a célt szolgálta, hogy rögzítse az épület rendeltetését, mely az egyházat is kötelezte a rendeltetésszerű használatra.
A jogász szerint azt remélik, hogy a strasbourgi bíróság megállapítja, a Mikó-ügyben sérültek az alapvető jogok, és ezután új bírósági eljárás indulhat el Romániában az ingatlan visszaszolgáltatása ügyében.
A ploiesti-i táblabíróság 2014 novemberében jogerős ítéletben érvénytelenítette a kommunizmus idején államosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak, és felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a visszaszolgáltatást 2002-ben elrendelő testület három tagjára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
- 10:08 Trump betiltja a vírusokkal kapcsolatos veszélyes kutatások állami támogatását
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06