Könnygázt vetettek be a rendőrök
Tűz alá került az EU burundi képviselete
A rendőrök könnygázt vetettek be a tiltakozó tömeg feloszlatására. Az EU egyik helyi illetékese azt követelte, hogy a kelet-afrikai ország kormánya biztosítson magasabb fokú védelmet a missziónak.
2015.05.19 19:21MTIA Reuters egyik fotósa arról számolt be, hogy a burundi fővárosban a biztonsági erők legalább nyolc, zászlókat lengető és éneklő tüntetőt hurcoltak el a tömegből.
Válaszul néhányan kövekkel dobálták meg a rendőröket. Jogvédő csoportok becslései szerint a hetek óta tartó tiltakozásokban, valamint a biztonsági erők és a tiltakozók összetűzéseiben legalább húszan haltak meg.
A demonstrációk április 26-án kezdődtek amiatt, hogy Pierre Nkurunziza burundi elnök bejelentette: harmadszor is indul a közelgő választáson, holott az alkotmány és az ország békéjét tíz éve szavatoló arushai megállapodás is csak két mandátum kitöltését teszi lehetővé az államfőnek. Múlt héten államcsínyt kíséreltek meg az elnök ellen, de az végül meghiúsult.
Diplomaták úgy vélik, minél tovább folytatódnak a megmozdulások, annál nagyobb annak az esélye, hogy felerősödnek az etnikai ellentétek a Ruandát, a Kongói Demokratikus Köztársaságot és Tanzániát is magában foglaló régióban.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint a múlt heti, sikertelen puccskísérletet követően több mint 105 ezren menekültek el a 10 milliós Burundiból a szomszédos országokba.
Tanzániában kolerajárvány tört ki a Tanganyika-tó partján fekvő Kagunga faluban kialakított, hevenyészett menekülttáborban, ahol több tízezer burundit helyeztek el ideiglenesen a helyi hatóságok.
A WHO keddi becslései szerint 500-2000-en érkeznek naponta a táborba. Az UNHCR vasárnap arról számolt be, hogy legalább hét burundi menekült vesztette életét akut hasmenés miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


