Minimálbér-szabályozás
Kötelezettségszegési eljárás indult Németország ellen a fuvarozók miatt
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság kedden Németország ellen, a fuvarozókkal szemben megkövetelt minimálbér-szabályok alkalmazása miatt.
2015.05.19 17:26MTIA bizottság közleménye szerint aránytalan mértékben torzítja a szolgáltatáshoz és az áruk szabad mozgásához fűződő jogot az az előírás, hogy a német hatóságok minden Németországot érintő fuvar esetében a német minimálbér-szabályok dokumentált teljesítését követelik meg az út németországi szakaszán.
Németország január 1-jétől minden Németországban, továbbá oda vagy onnan árut szállító vagy pusztán az országon áthaladó fuvarozó esetében megköveteli, hogy a német földön végzett munka után a nem német munkáltatók is a német minimálbért, óránként bruttó 8,5 eurót fizessenek. A szabályozás alkalmazását a tranzitforgalomban egyelőre fel is függesztették a német hatóságok.
Márciusban több országból, a többi között Magyarországról is érkeztek fuvarozók Brüsszelbe, hogy a német szabályozás ellen tiltakozzanak. Akkor Csányi Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) nemzetközi titkára elmondta, hogy hivatalos, világos tájékoztatást erről az áruszállítók nem kaptak, ráadásul a német jogszabály 30-500 ezer eurós bírságot helyez kilátásba. Csányi azt is nyomatékosította, hogy mindettől a gépkocsivezetők jövedelme nem, csak a munkáltatókra rakódó teher növekszik.
"A bizottság álláspontja szerint nem indokolható a német intézkedések alkalmazása az áthaladó és bizonyos nemzetközi szállítási tevékenységre, mert aránytalan adminisztratív akadályokat állít, amelyek megakadályozzák az egységes piac rendes működését" - írja közleményében a brüsszeli testület. A bizottság szerint a dolgozók szociális védelme és a tiszta verseny megőrzése más, arányosabb eszközökkel is megoldható lenne, a szolgáltatások és áruk szabad mozgásának korlátozása nélkül.
A bizottság úgynevezett hivatalos felszólító levelet küldött Berlinbe, amivel megindult a kötelezettségszegési eljárás. A német kormánynak két hónapja van, hogy válaszoljon a brüsszeli felszólításra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


