A jövő héten is folytatják
Országossá szélesedett a német postássztrájk
Németország legtöbb tartományát elérte pénteken a Deutsche Post AG postavállalat kézbesítőinek sztrájkja. A követeléseket nyomatékosító akciókat szombaton és a jövő héten is folytatják.
2015.05.15 18:11MTIA ver.di szakszervezet közleménye szerint pénteken a 16 tartomány közül 13-ban sztrájkolnak, összesen 7 ezer levél- és csomagkézbesítő részvételével.
A ver.di a heti munkaidő 38,5 óráról 36 órára csökkentését próbálja kiharcolni az általa képviselt 140 ezer dolgozónak, valamint 5,5 százalékos béremelést, és tiltakozik a munkaadó terve ellen, amely szerint kiszervezik 49 regionális társaságba a kézbesítési munkát.
A vállalat vezetése igyekszik feltartóztatni a bérek emelkedését, arra hivatkozva, hogy a bérköltségekben nagy a különbség a piac más szereplőihez képest, ami rontja a versenyképességet.
A ver.di követelései évente további 600 millió eurós terhet vonnának maguk után - állítja a cég, amely béremelés helyett inkább kedvezményeket ajánl, egyebek között a felmondási védelem kiterjesztését három évvel, 2018 végéig, valamint azt, hogy a kézbesítőknek nem kell dolgozniuk december 24-én és december 31-én. A felek eddig 4 tárgyalási fordulót zártak le megállapodás nélkül.
A ver.di kedden indította sztrájksorozatát. A következő tárgyalási forduló a jövő héten lesz. A Deutsche Post AG a legnagyobb német vállalat a szállítmányozás és a postaszolgáltatás területén. A csaknem 500 ezer embert foglalkoztató, egykori állami, jelenleg tőzsdei társaság szerepel a frankfurti tőzsde vezető indexében, a DAX-30-ban. A konszernhez tartozik egyebek között a Magyarországon is tevékenykedő DHL.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


