Magyarul ne legyen
Eltávolították a nagyváradi Körös-hídra kedden kitett magyar feliratot
Eltávolították szerdán azt a nagyváradi táblát, amely a Sebes-Körös folyó egyik hídjánál a románnal azonos kivitelezésben magyarul is jelezte a folyó nevét.
2015.05.13 15:49MTI
MTI Czeglédi Zsolt
A táblát egy nappal korábban polgári engedetlenségi akció keretében tette ki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete. Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke az MTI-nek elmondta, maga is újságíróktól értesült arról, hogy a polgármesteri hivatal alkalmazottai levették a táblát arra hivatkozva, hogy azt engedély nélkül helyezték ki. Hozzátette, nem érte váratlanul az intézkedés, hiszen egy másik Körös-hídhoz korábban kihelyezett táblájuk ugyanerre a sorsra jutott. Ennek ellenére nem tartotta fölöslegesnek a keddi akciót, mert a figyelemfelkeltés sikeres volt - fogalmazott.
A politikus korábban elmondta, mind a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény, mind a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája előírja, hogy a földrajzi neveket a kisebbségek nyelvén is ki kell írni. Noha Románia mindkét egyezményt ratifikálta, a nagyváradi magyarság számára az önkormányzat nem biztosítja ezt a jogot.
A nagyváradi magyarság képviselői 2005 óta próbálják elérni, hogy a településen legyenek kétnyelvű utcanévtáblák. A kérdésben a magyar szervezetek sem képviselnek egységes álláspontot. Míg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) azt szeretné, hogy a hivatalos utcanevek kerüljenek a táblákra magyar nyelven is, az EMNP és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a hagyományos magyar utcaneveket szeretné kiíratni nem hivatalos utcanévtáblákra.
Ilie Bolojan, Nagyvárad liberális párti polgármestere egy múlt héten adott interjúban elmondta, az utcanevekre vonatkozó jelenlegi önkormányzati határozat egyelőre csak a magyar "utca" és "tér" szavak kiírására vonatkozik, és nem teszi lehetővé az utcanevek lefordítását, de nem tartotta lehetetlennek, hogy a későbbiekben az utcanevek is megjelenjenek magyarul.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


