A tragédia nyomán
Több országban letiltották az Airbus A400M-ek repülését
Ideiglenesen nem szállhatnak fel az Airbus A400M típusjelzésű gépek, miután Sevilla közelében lezuhant egy hasonló.
2015.05.10 18:23MTINémetország, Nagy-Britannia és Törökország is úgy döntött, ideiglenesen felfüggeszti Airbus A400M típusú katonai szállítógépeinek repülését, miután előző nap a dél-spanyolországi Sevilla közelében lezuhant egy hasonló repülőgép, és a katasztrófában négy ember életét vesztette.
Egyelőre nem tudni, mi okozta a szállító repülőgép szombati balesetét, amely próbarepülést végzett a spanyol légtérben. Ez volt az Airbus A400M típusú gép első halálos kimenetelű katasztrófája.
E szállítógéptípus összeszerelő üzemének a Sevilla melletti San Pablo repülőtér ad otthont, amelyet a balesetet követően azonnal szakértők egy csoportja keresett fel, hogy kivizsgálják a történteket.
Az Airbus egyik szóvivője szombaton az EFE spanyol hírügynökségnek elmondta: az A400M típust jelenleg Franciaországban, Nagy-Britanniában, Németországban és Törökországban használják. Nyolc ország rendelt e gépekből, az említett négyen kívül Belgium, Luxemburg, Malajzia és Spanyolország is.
Mindenesetre a német hadsereg már szombaton bejelentette, újabb utasításig felfüggesztik egyetlen Airbus A400M típusú repülőgépük próbarepüléseit. A katonaság szóvivője azt mondta, jelenleg azt várják, hogy befejeződjön a repülőgépgyártó cégnek a szombati baleset okait feltáró vizsgálata.
A brit védelmi minisztérium illetékese ugyancsak bejelentette, "elővigyázatossági okokból" ideiglenesen kivonják a forgalomból az ilyen típusú katonai szállítógépeket.
Az Anadolu török hírügynökség vasárnap arról adott hírt, hogy Törökország - ahova a szombaton lezuhant gépet készültek elszállítani - "biztonsági okokból" ugyancsak leállította két Airbus A400M típusú repülőgépének próbarepüléseit.
Ehhez képest a francia védelmi minisztérium illetékese a Reuters hírügynökségnek azt mondta, nincs okuk felszállási tilalmat adni e katonai repülőgépeknek "a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján".
Az Airbus A400M négy légcsavaros, közepes katonai szállító repülőgép, melyet az Airbus cég fejleszt az említett országok megrendelésére, főleg a Transall C-160 és a C-130 Hercules repülőgépek leváltására. Franciaország 50, Németország 53, Spanyolország 27, az Egyesült Királyság pedig 22 ilyen típusú repülőgépet rendelt az Airbus cégtől.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


