Állásidő
Romániában 32 ezer közigazgatási köztisztviselő általános sztrájkot tart
Romániában 32 ezer közigazgatásban dolgozó köztisztviselő béremelést követelve tart általános sztrájkot csütörtökön, egyes polgármesteri hivatalokban szinte teljesen leállt a munka.
2015.04.30 14:52MTIValer Suciu, a közigazgatási szakszervezetek országos szövetségének elnöke a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a 36 megyét, vagyis Románia szinte teljes egészét érintő tiltakozás során a köztisztviselők 10 százalékos béremelést és ebédjegyeket követelnek.
A dolgozók amiatt elégedetlenek, hogy a Victor Ponta vezette kormány ígéretet tett követeléseik megvizsgálására és a vita rendezésére, de eddig semmit sem tett, holott eltelt már három év Ponta kormányzásának kezdete óta - mondta Suciu. Hangsúlyozta, hogy most csak a minimális követeléseiket fogalmazták meg, azaz a 10 százalékos béremelést és az ebédjegyeket.
A szakszervezet adatai szerint 2800 községi, 30 városi és 20 megyei önkormányzatban szüntették be a munkát. A szakszervezet kilátásba helyezte, hogy május 27-én nagyszabású tüntetést szervez Bukarestben a kormány épülete előtt, és közben aláírásokat gyűjt a tagoktól a meghatározatlan időre szóló általános sztrájk kirobbantása érdekében.
Kolozsváron, Erdély legnagyobb városában a polgármesteri hivatal zárva volt, a köztisztviselők újságot olvastak és beszélgettek irodáikban, egyedül az anyakönyvi hivatalnál és a bírságok befizetésére hivatott ablaknál biztosítottak minimális szolgálatot.
A közigazgatási köztisztviselők februárban tartottak már egy félórás figyelmeztető sztrájkot. Arra panaszkodnak, hogy a közalkalmazottak közül nekik a legalacsonyabb a bérük.
Victor Ponta a párbeszéd folytatását szorgalmazta. Szerinte a sztrájk nem vezet megoldáshoz, mert ezzel csak az állampolgárokat büntetik, és ettől nem lesz több pénz.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


