Vészleszállást hajtott végre a repülőgép
Lángolva szállt le egy török Airbus A320
Lángokban álló motorral hajtott végre vészleszállást a Turkish Airlines török légitársaság egyik repülőgépe szombaton Isztambul nemzetközi repülőterén.
2015.04.25 15:18MTIA Milánóból érkező 1878-as számú járaton 97 utas tartózkodott. Senki nem sérült meg, az utasok és a legénység is épen és egészségesen hagyta el az Airbus A320-as típusú repülőgépet.
Az NTV török hírtelevízió felvételeinek tanúsága szerint a Milánóból Isztambulba tartó repülő jobb hajtóműve gyulladt ki. Ali Genc, a légitársaság szóvivője elmondta, hogy a repülő megcsúszott a földet érés után, és leszaladt a kifutópályáról.
Az NTV részleteket is közölt az irányítótorony és a pilóta közötti beszélgetésből. "Várom az engedélyüket a vészleszálláshoz" - mondta egyebek között a kapitány látszólag nagyon nyugodtan.
A YouTube videómegosztó portálon közzétett felvételen jól látható, hogy a jobb oldalára dőlt repülőgép lángoló motorját tűzoltóautókról több vízsugárral próbálják oltani, miközben baloldalt, a pilótafülke melletti vészcsúszdán folyamatosan hagyják el a gépet az utasok.
Az Atatürk repülőtéren felfüggesztették a repülők indítását és fogadását az Airbus landolása után. Az incidens okainak megállapítására vizsgálat indult.
A Turkish Airlines Facebook-oldalán még csak imidzsképek vannak
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


