A kormány szerint
Spanyolországból eddig 115-en csatlakoztak az Iszlám Államhoz
A 2004-es madridi terrortámadás óta, amelyben 191-en meghaltak és több ezren megsérültek, a spanyol hatóságok fokozott figyelemmel kísérik az iszlám terrorizmus ügyeit, az elmúlt 11 évben 122 rendőri akcióban 566 feltételezett terroristát fogtak el.
2015.04.23 20:13MTISpanyolországból eddig 115-en csatlakoztak az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezethez és utaztak a konfliktusövezetekbe, hogy részt vegyenek a harcokban - közölte Jorge Fernández Díaz spanyol belügyminiszter csütörtökön Madridban, ahol kétnapos, terrorizmus elleni konferenciát tartanak 19 ország részvételével.
A spanyol politikus beszámolója szerint az IÁ-t támogatók közül tizennégyen tértek vissza a dél-európai országba, kilencen börtönben vannak, a többiek pedig szabadok.
A 2004-es madridi terrortámadás óta, amelyben 191-en meghaltak és több ezren megsérültek, a spanyol hatóságok fokozott figyelemmel kísérik az iszlám terrorizmus ügyeit, az elmúlt 11 évben 122 rendőri akcióban 566 feltételezett terroristát fogtak el - tette hozzá.
"Ezek a letartóztatások bizonyítják, hogy Spanyolország ott van a dzsihadizmus elleni küzdelem élmezőnyében és ott is akar maradni" - fogalmazott Jorge Fernández Díaz.
Legutóbb három hete vettek őrizetbe 11 feltételezett terroristát, akik Katalóniában készültek merényletre. A politikus a letartóztatások ellenére korábban már többször is hangsúlyozta, hogy nincs közvetlen terrorveszély Spanyolországban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


