1915-17.
Szentté avatták az örmény népírtás 1,5 millió áldozatát
Szentté avatták csütörtök délután az 1915-17-es örmény népirtás 1,5 millió áldozatát az örmény egyház székhelyén, a Jerevántól mintegy 20 kilométerre található Ecsmiadzinban.
2015.04.23 19:15MTIAz ünnepélyes szertartást az örmény egyház feje, II. Karekin katolikosz celebrálta a világ legrégebbinek tartott keresztény székesegyházában. Korábban sem a katolikus, sem pedig az ortodox egyház nem avatott kollektíven szentté ennyi embert. Az örmény egyház a maga részéről nem számszerűsítette az új szentek számát.
Minden áldozatot szentté avattak, "aki a hitéért és keresztény identitásáért vesztette el életét" - mondta szerdán a KNA német katolikus hírügynökségnek Hovakim Manukyan püspök, aki az örmény egyház ökumenikus kapcsolataiért felel.
II. Karekin katolikosz szerint az áldozatok szentté avatásával az "egyház nem tesz mást, mint elismeri a tényeket, vagyis a népirtást". II. Karekin szerdán megáldotta Jereván központi terén a "népirtás mártírjainak" emléket állító új dóm alapkövét, megnyitva ezzel az örmények elleni genocídium kezdetének századik évfordulójára emlékező rendezvényeket.
A Kathpress katolikus hírügynökség jelentése szerint az eseményen részt vett Szerzs Szargszján örmény államfő is. Pénteken világszerte több millió ember, köztük állam- és kormányfők emlékeznek az örmény népirtás áldozataira.
Az örményországi hivatalos megemlékezéseken több külföldi vezető, köztük Vlagyimir Putyin orosz elnök és Francois Hollande francia államfő is részt vesz majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


