Távozik a vezető
Szexpartikon vettek részt az amerikai kábítószer-ellenes hatóság ügynökei
A lemondás mellett döntött az amerikai kábítószer-ellenes hatóság (DEA) vezetője, miután nyilvánosságra került, hogy a testület ügynökei Kolumbiában szexpartikon vettek részt.
2015.04.22 07:07MTIMichele Leonhart nem értett egyet azzal sem, hogy Barack Obama kormányzata elfogadta a marihuána legalizálását több tagállamban.
A DEA-t 2007 óta vezető Leonhart - Eric Holder igazságügyi miniszter keddi bejelentése szerint - májusban távozik posztjáról.
Leonhartot a múlt héten súlyos bírálatok érték amiatt, hogy a szexbotrányba keveredett DEA-ügynököket csak 2-10 napra függesztették fel. Meghallgatása után csaknem kéttucatnyi törvényhozó közös levélben közölte, hogy elvesztette bizalmát a DEA vezetőjében.
Michele Leonhart ellenezte az igazságügyi minisztériumnak azt a törekvését is, hogy csökkentsék a kábítószerrel kapcsolatos, nem erőszakos bűncselekményekre vonatkozó büntetési tételeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


